Az orvosok utat mutatnak, a nővérek segítenek végigmenni rajta

Az orvosok jelölik ki a gyógyítás irányát, az ápolók pedig segítenek abban, hogy a kijelölt úton végig tudjon menni a beteg. Amíg az orvos az onkológiai terápiát és a kórlefolyást alapjaiban meghatározó daganatstádiumra, vérképre, a képalkotó vizsgálatok eredményeinek változásaira fókuszál, a betegeket gyakran olyan — biológiai szempontból kevésbé jelentőségteljes, ám a mindennapokat nagyon is meghatározó — kérdések foglalkoztatják, mint a hajhullás, a bőrpanaszok, az émelygés vagy az infúzió okozta helyi tünetek. A RÁKGYÓGYÍTÁS magazin ápolási sorozatában az ország onkológiai centrumainak és osztályainak főnővérei mondják el mindennapi tapasztalataikat, s adnak azok alapján praktikus tanácsokat Olvasóinknak.

– A nagy betegforgalom ellenére az átlagosnál szorosabb kapcsolat alakulhat ki az ápolók és a páciensek között az onkológián, mint más osztályon, hiszen hozzánk hosszú hónapokig, olykor évekig rendszeresen visszajárnak a betegeink, sőt nem ritkán a találkozások közti időben is tartjuk a kapcsolatot – jelzi Tóth Erika, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának főnővére az ápoló-beteg viszony jellegzetességét.

– A betegekben rengeteg kérdés kavarog, amikor első alkalommal bemennek az orvoshoz megbeszélni a terápiájuk részletkérdéseit: tele vannak szorongással, igazán nem is tudnak odafigyelni az orvosra. Sokszor úgy tűnik számukra, hogy minden nagyon gyorsan történik velük, hiszen a diagnózissal való szembesülés óta sokan már beavatkozások sorozatán vannak túl, a műtéte(ke)t, olykor sugárkezeléseket követően úgy érzik, most egy újabb félelmetes kezeléssorozat vár rájuk – ecseteli a tipikusnak mondható szituációt Tóth Erika.

– A feszültségből adódó szétszórtságot és bizonytalanságot jól jelzi, hogy hiába mond el a kezelőorvos sok tudnivalót a terápiáról, időről-időre ugyanazok a kérdések merülnek fel. Olykor több hétnek is el kell telnie, amíg nagyjából helyére kerülnek a páciensek tudatában az információk. Az ápolók ugyan nem adhatnak felvilágosítást orvosi kérdésekről, ám abban nagyon sokat segíthetnek, hogy a beteg értelmezni tudja az elhangzottakat, s praktikus információkkal segítsék a gyógykezelés sikerét, a tünetek enyhítését – ad rövid összefoglalót Tóth Erika az ápolói támogatás jelentőségéről.

Tóth ErikaA főnővér hangsúlyozza: a nővéreknek a gyakorlati segítségnyújtáson túl figyelni kell a betegek magatartásának, lelkiállapotának a változására is, nincs-e szükség érzelmi támaszként szakszerű pszichológiai támogatásra. Ha azt tapasztalják, hogy valaki nagyon elkeseredett, sokszor sír, depressziós vagy magába fordul, ezt jelzik a centrumban dolgozó onkopszichológus szakembernek, aki megkeresi a beteget, s igyekszik segíteni neki túljutni az érzelmi hullámvölgyön.

Tóth Erika hozzáteszi: jelentős mértékben a nővérek hozzáállásán, mentalitásán, a betegekkel való kommunikációján múlik az is, hogy milyen hangulat uralkodik egy kórházi osztályon – ebben pedig a humor is sokat segíthet, a mosoly a legjobb fájdalomcsillapító.

Vissza-visszatérő kérdések

A járóbeteg ellátásban a legtöbb kényelmetlenséget és bosszúságot a – betegségük miatt egyébként is az átlagosnál türelmetlenebb – betegek számára a várakozás jelenti. Sok helyen adnak időpontot a kezelésre vagy konzultációra, ám miután sok a beteg, rendszeresek a csúszások, ez pedig a budapesti ellátóhelyekre éppúgy jellemző, mint a vidékiekre.

Lencsés Béláné– A leterhelt orvosoknak kevés idejük van egy páciensre, mi ápolók sokkal többet vagyunk a betegekkel. Közvetlenebb a viszonyunk, tőlünk bátrabban mernek kérdezni, akár többször is visszakérdezni, ha nem értenek valamit, csak az orvossal már restellték volna harmadjára is elmondatni – fogalmaz Lencsés Béláné, a székesfehérvári Szent György Kórház onkológiájának főnővére. Hozzáteszi: a nagy centrumokhoz mérten mérsékeltebb forgalmú osztályon az ápolásban is személyhez kötött ellátásra törekednek, tehát nemcsak ugyanahhoz az orvoshoz járnak vissza a betegek, hanem ugyanaz az egy-két ápoló is foglalkozik velük.

– Jobban ismerjük a betegeinket, s ők is bennünket, mint más osztályokon általában. Nemcsak gyakorlati útmutatást adunk a terápia alatt a tudnivalókról, mellékhatásokról, azok csökkentéséről, hanem érzelmi támaszt is. Fontos, hogy az onkológián töltött idő ne csak a betegségről szóljon. Sok páciens vár útmutatást abban, hogy a kezelések fegyelmezett felvételén túl önmaga mit tehet azért, hogy elősegítse az állapota javulását. Ezek sokszor apróságok, de jó, ha nem minden embernek külön-külön, hetek alatt kell rájönnie ezekre. A tünetek enyhítésében nemcsak mi tudunk segíteni, a betegek egymás közötti tapasztalatcseréje is jó ötletekkel szolgálhat, olykor mi is tanulunk tőlük – fogalmaz Lencsés Béláné.

Őszinteségre sarkallnak

– A fekvőbeteg osztályon nyugodtabban telik a nap, ám az ambulancián az ápolóknak sincs idejük hosszas beszélgetésekre. Ezért is fontos, hogy az a néhány perc, amit egy nővér az infúzió bekötésekor vagy a palack cseréjekor a beteggel tölt, tartalmas legyen, s valóban a betegről szóljon. Miként egy-egy rossz mondattal el lehet venni valakinek az életkedvét, ugyanannyi kell ahhoz is, hogy néhány kérdéssel, praktikus tanáccsal lendületet adjunk a továbbiakhoz. Ez minden ápoló felelőssége – fogalmaz Hanesz Anna, a szegedi Onkoterápiás Klinika főnővére.

Hanesz AnnaAzzal folytatja: a betegek egy-egy kemoterápiás ciklus végére sokszor nagyon elfáradnak, elveszítik a türelmüket. Belefáradnak, hogy hosszú ideig rendszeresen kell az onkológiára és mindenféle kontrollvizsgálatra járniuk, s mire kicsit megerősödnek, jön egy újabb kezelés. Rend- szeresen előfordul: biztatásra van szükség, hogy a nehézségek ellenére se hagyjanak fel a terápiával, s végig tudják azt csinálni.

– A betegekben sok a bizonytalanság, ugyanakkor sokkal tájékozottabbak, mint korábban, aminek leginkább az internet a magyarázata. Viszont a laikus olvasó sokszor nem tudja kiszűrni, melyek a hiteles információk, ezért téveszmék, rémhírek is terjednek – osztja meg tapasztalatát Hanesz Anna. Tipikus példának a különféle “gyógyulást ígérő szolgál- tatásokat” és étrend-kiegészítőket hozza fel: a páciensek sokszor nem mondják el orvosuknak, hogy milyen készítményeket szednek, pedig mivel egyes kombinációk befolyásolhatják a daganatellenes kezelés hatásosságát, erről az orvosnak is tudnia kell.

– Bármiről legyen szó, fontos, hogy a betegek ne titkoljanak el információkat az orvosuk elől. Az őszinteség az együttműködés alapja, ez kölcsönös elvárás az orvos-beteg-ápoló viszonyban – zárja gondolatait Hanesz Anna.

Az írás a Rákgyógyításmagazin 8. számában, a 2010. nyári kiadásban jelent meg. Szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelkivonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Kemoterápia: házi és kórházi praktikák
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?

Top