Bangó Margit mára beénekelte a világot: fiatalon Brüsszelben elegáns éttermekben lépett fel évekig, majd idehaza is karriert csinált, bár volt időszak, amikor külföldön több lehetősége volt fellépni mint belföldön. Később több mint egy évtizeden át volt a Száztagú Cigányzenekar szólistája. Munkásságát 1996-ban Kossuth-díjjal, 2001-ben Magyar Örökség-díjjal ismerték el, 2004-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át a Parlamentben a roma kultúra terjesztéséért végzett művészi munkássága elismeréseként, a magyar nóta és a cigánydalok népszerű tolmácsolásáért. Mintegy huszonöt lemeze jelent meg – hogy pontosan mennyi, arról azt mondja: nem tudja, miként az arany- vagy platinalemezek adatait sem tartja számon. Úgy tartja: nem az számít, hogy mennyi lemez van kint valaki falán (nála egy sem), hanem hogy mennyi szeretetet kap vissza az emberektől.

– Margitkám, sürgősen nézesse meg ezt a csomót, mert lehet, hogy ki kell venni – intette óvatosságra Bangó Margitot egy nőgyógyász, akihez akkoriban az unokáját elkísérte egy vizsgálatra, s ha már ott volt, beszámolt az orvosnak arról is, hogy odahaza önvizsgálat közben önmaga is valami furcsát tapintott ki a mellében. A nótaénekes két évvel ezt megelőzően járt legutóbb mammográfiás vizsgálaton. Nem vette komolyan az orvos tanácsát, mert úgy gondolta, „túl sok dolga” van ahhoz, hogy ezzel törődjön, így nem ment el kivizsgáltatni magát. A sors mégis úgy hozta, hogy hamarosan szirénázó mentőautó száguldott vele a Ferihegyi Repülőtérről a Szent István Kórházba.

Kikövetelt mellműtét

– Egy amerikai turnéról tartottunk hazafelé, amikor rosszul lettem a repülőgépen. Nagyon szúrt a hátam, alig kaptam levegőt. Azt hittem, hogy csak megfáztam, ám kiderült, sokkal súlyosabb volt a baj: egy vérrög miatt tüdőembóliát kaptam, életveszélyes állapotba kerültem – emlékezik vissza a 2003 októberében történtekre Bangó Margit. A kórházban azonnal megkezdték az ekkor szokásos véralvadásgátló kezelést, s az énekes néhány napon belül jobban lett. Azt kérte: ha már úgyis kórházban van, vizsgálják meg a mellében korábban észrevett csomót is. Az orvos rossz hírt közölt: rosszindulatú daganatot találtak, s már a környéki nyirokcsomókban is megjelentek a daganatos sejtek.

A tumor azonnali műtétet indokolt, ám arra nem kerülhetett sor a véralvadásgátló kezelés miatt. Úgy tűnt, leghamarabb fél év elteltével lehet szó a daganat eltávolításáról, ám ez a rák esetleges gyors terjedése miatt ugyancsak nagy kockázatot jelentett. Bangó Margit ebbe nem nyugodott bele: minél hamarabb operációt akart, amire végül 2003. december 19-én a Baleseti Központban sor is került.

– Egy ismerős aneszteziológus elvállalta, hogy elaltat. Nagyon bíztam a szaktudásában, tudtam, hogy fel is fog ébreszteni. Az orvosom az operáció előtt figyelmeztetett: készüljek fel arra, hogy amputálni kell a bal mellemet.

Ám ekkor már azt mondtam: ez legyen a legnagyobb baj, ami ér, hiszen inkább vesszen el egy tagom mint az egész életem – eleveníti fel a műtét előtti napokat az énekes. Végül mégsem került sor a radikális beavatkozásra.

– Amikor felébredtem, azonnal azt kerestem, megvan-e még a mellem. Bármennyire is igyekeztem felkészülni a hiányára, nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy a sebész amputáció nélkül megoldotta a daganat és a nyirokcsomók eltávolítását – meséli Bangó Margit.

Visszaemlékezése szerint a legnehezebb időszak ezután következett, amikor a kiújulás kockázatának csökkentése érdekében sugárkezelésre és kemoterápiára utalták.

Új frizura a családban

– Amint sok betegtársamat, engem is nagyon megviselt lelkileg, amikor a kórházban azt tanácsolták: vágassam le gyönyörű, hosszú fekete hajamat, mert a kemoterápiától úgyis ki fog hullani. Ennek orvosilag persze nincs jelentősége, de talán azért annyira nehéz ez, mert mint egy stigma, úgy megjelöli a beteg embert mindenki szemében, aki szembe jön az utcán. A bánatomat átérezte a családom is. Az egyik reggelen két húgom, Rózsika és Irénke rövidre levágatott, fiús hajjal jelent meg a kórterem ajtajában…

Azt mondták: „nemcsak te divatolhatsz, hanem mi is!” Zokogva-nevetve öleltük át egymást. Ma sem tudom kifejezni, mennyit jelentett ez akkor nekem. A testvéreim azt mondták: imádnak, s velem lesznek, akármi is fog történni – érzékelteti a családi támogatás erejét Bangó Margit. Hozzáteszi: „a szeretetet nem elég szóban kifejezni, a hit és a szeretet tettek nélkül halott, s az én szeretteim mindent megtettek értem.”

A művésznő családjában korábban nem volt daganatos beteg. Azt mondja: bár volt időszak, amikor az onkológián hatalmába kerítette a jövő miatti aggodalom, érzése szerint a szeretteit jobban megviselték a történtek. Így vall erről: „eleinte én is a végtelenségig el voltam keseredve, hiszen a rák a halálos betegség érzetét kelti az emberben. Ám miután fejben sikerült rendbe szednem a gondolataimat, nem gyötört többé a halálfélelem. Mélyen hívő emberként úgy éreztem, hogy Istennek még tervei lehetnek velem, hiszen segített túlélni a tüdőembóliát, majd az emlőműtétet is: a fokozott kockázatok miatt mindkettőbe külön-külön is belehalhattam volna. Hiszem azt, hogy mint mindennek az életben, a betegségnek is van valamilyen célja, s ez akkor is így lehet, ha azt elsőre talán nem értjük meg.”

Énekek a kórházi ágyon

Bangó Margit azzal folytatja: „a kemoterápiás kezelések alatt fizikailag nagyon gyenge voltam, éjjel-nappal rettenetes hányinger és hányás gyötört. De tudtam, hogy ez mindig csak néhány napig tart, s a szenvedésem nem hiábavaló, mert utána jobb lesz.”

– A betegágyon nagyon könnyű elkeseredni, s bezárkózni, ezért nagyon fontos, hogy mindig legyen, aki vigasztal és erőt ad. Amint egy kicsit erőre kaptam, éreztem, van bennem energia arra is, hogy a velem együtt az osztályon fekvő betegtársakat gyámolítsam. Előfordult, hogy énekelgettem a többieknek, az Evangéliumból idézve próbáltam lelket önteni beléjük vagy épp bohóckodtam, hogy egy kis vidámságot vigyek a komor kórházi szobákba – meséli Bangó Margit.

Az énekes az onkológiai kezelések idején sem zárkózott be otthonába: amint tehette, színpadra állt és énekelt. Készíttetett egy olyan parókát, amely a megtévesztésig hasonlított korábbi hajához, és sorra vállalt fellépéseket.

– Olykor ma is csodálkozom: annak ellenére, hogy reggel alig tudok felkelni, amint fellépek a színpadra, elmúlik minden gondom. Tudom, hogy tennem kell, amire elhivatott vagyok, hirdetnem kell az örömöt, a hitet és a szeretetet, s ezt háromszorosan vissza is kapom az emberektől – vallja Bangó Margit. A rákról egy ideig nem beszélt, arról csak a legközelebbi családtagok és barátok tudtak. Azután úgy döntött: elmondja a történetét, hogy erőt adjon azoknak, akiket daganat miatt kezelnek, illetve figyelmeztesse az egészségeseket, hogy sose mulasszák el a szűrővizsgálatokat, ne bagatellizálják el az egészségük megőrzését.

Nem szabad elszigetelődni

– Az nem a mi dolgunk, hogy a sors kinek mennyi időt ad. Ezt csak Isten tudja, az orvosok csak saccolni tudnak. A mi dolgunk az, hogy amíg itt vagyunk, addig örömet szerezzünk, s próbáljuk meg örömmel élni az életünket. Bármilyen állapotban vagyunk is, hinnünk kell abban, hogy várnak még ránk szép dolgok az életben. Nem szabad elszigetelődnünk, s elzárkóznunk a szeretteinktől. Ez a legrosszabb, amit tehetünk, mert ha lemondunk önmagunkról, azzal kiadjuk az agyunknak a negatív üzenetet, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy az állapotunk valóban romlani fog – vallja Bangó Margit.

Hozzáteszi: attól mert valaki megbetegszik, még nem lesz kevesebb ember (sőt!), s nem kellene hogy minden a betegségéről szóljon. „Egy beteg ember foglalkozik a bajával éppen eleget. A hozzátartozók felelőssége is, hogy kizökkentsék ebből, s teljes értékű embernek tekintve bevonják őt a mindennapokba.”

– Ma is rendszeresen járok a kontrollvizsgálatokra, ám nem engedem meg, hogy a napjaim a betegséggel, a kockázatok latolgatásával teljenek. Az állandó aggodalmaskodás ugyanis nem más, mint lassan ölő lélekméreg. Miért keserítenénk meg önmagunkat, amikor annyi dolog van körülöttünk, aminek örülhetünk!? – teszi fel a költői kérdést Bangó Margit. Azzal fejezi be: ma aktívabbnak érzi magát, mint a hat évvel ezelőtti műtéte előtt. Ha éppen nem a színpad várja, számtalan rózsatövét gondozza a kertben, süt-főz a családdal vagy egyszerűen körbeveszi magát gyerekekkel, s élvezi, ahogyan háza vagy a Velencei-tó melletti nyaraló megtelik élettel.

A riport a Rákgyógyítás magazin 5. számában jelent meg. A Tűzmadár Alapítvány által kiadott országos magazin negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. Az ingyenes lap cikkeiben, riportjaiban és interjúiban a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

 
Kapcsolódó cikkek:
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Mozgással a mellrák ellen
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrák: semmit sem szabad halogatni
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket