A depressziót nem szabad úgy elfogadni, mint a daganatos betegség elkerülhetetlen velejáróját, amelybe bele kell törődnie a betegnek és a hozzátartozóknak. A depresszió ugyanis nem csak abban ölt testet, hogy valaki rosszabb kedvű vagy ritkábban vidám, mint korábban volt, hanem alapjaiban rontja az életminőséget, hozzájárul a fizikai panaszok felerősödéséhez is, ezáltal ténylegesen rontja a beteg életkilátásait. De lehet tenni ellene.
Depresszió a daganatos betegség bármely szakaszában előfordulhat, függően a betegség kilátásaitól, a gyógyulási esélyektől is. Depresszió megjelenhet a diagnózis közlésekor, de kritikus helyzet lehet egy esetleges csonkító műtét utáni szituáció is. Még nagyobb a kockázat akkor, ha az erőfeszítések ellenére kiújulás következik be, illetve rosszabbodik a betegség, mert ez felerősítheti a reményvesztettség érzetét.
A depressziós betegben állandósul a szomorúság érzése, gyakran érzi magát magányosnak, elhagyatottnak, családon belül is elszigeteltnek. Járhat befelé fordulással, de az ingerlékenység sem ritka. Jellemző az önbizalom elvesztése, az önvád, önmaga lekicsinylése, szapulása, ami abból adódik, hogy tehetetlennek, értéktelennek érzi magát, helyzetét pedig kilátástalannak tartja. Jellemző, hogy a depressziós ember nem tud örülni azoknak a dolgoknak sem, amelyek korábban éltették vagy amiben örömét lelte, emiatt egyre inkább elveszíti érdeklődését és aktivitását, egyre passzívabbá válik. Sokszor a beteg szemére is veti környezete, hogy „nem tud örülni semminek”, mert ezáltal a családtagok is tehetetlennek érzik magukat, erőfeszítéseiket pedig idővel feleslegesnek tartják. Fontos megérteni, hogy a depresszió nem feltétlenül az objektív körülmények függvénye, hanem az adott szituáció egyéni megítélésének: legszorultabb helyzetében is lehet életvidám valaki, míg más ember a kívülállók által irigyelt élethelyzetben is depressziós.
A depressziós beteg kevésbé tud koncentrálni, dönteni. Jellemző a fáradékonyság is (ezt okozhatják a terápiák vagy vérszegénység is), gyakori a szexuális érdeklődés elvesztése. Alvászavarok alvásképtelenségben éppúgy megnyilvánulhatnak, mint aluszékonyságban, ami a valóság elől való menekülés egyik formája. Ezt a funkciót töltheti be az alkohol vagy a kábítószer is, ami tovább súlyosbítja a problémákat.
A kezelés első lépése a depresszió felismerése. Meghatározó, hogy a beteg önmaga mennyire látja be, hogy depressziós, és mennyire motivált abban, hogy aktívan tegyen ez ellen.
A depresszióról be kell számolni a kezelőorvosnak: tapasztalt szakorvos – szükség esetén pszichiáter, pszichológus bevonásával – érdemben tud segíteni. Gyógyszeres kezelésként gyengébb vagy erősebb hatású antidepresszánsok, a konkrét tüneteknek megfelelő nyugtató, szorongásoldó és/vagy alvást segítő gyógyszerek egyaránt segíthetnek, ezek szakorvosi kontroll mellett biztonsággal alkalmazhatók. A kezelés néhány hét alatt hozzájárulhat ahhoz, hogy a beteg jobban érezze magát, tudjon aludni, kipihentebb legyen, oldódjon a szorongása, kitörhessen a lefelé húzó örvényből.
Nagy szerepe lehet a pszichológiai kezelésnek is. A pszichológussal történő egyéni konzultációk vagy a csoportos tréningbe való bekapcsolódás révén olyan mankót kaphatnak a betegek, amelyek a saját és a családjuk életét is megkönnyíthetik: a pszichológusok új szemlélet átadásával, konfliktuskezelési és feszültségcsökkentő módszerek megtanításával enyhíthetnek a lelki terheken.
