– Úgy félek a kórháztól mint a tűztől! Ha meglátok egy kórházat jelző H betűt, átmegyek a túloldalra, olyan nagy ívben elkerülöm – adja meg a beszélgetés alaphangját Bodrogi Gyula.

– Velem nagyon rossz riportalanyt fogott ki: nem vagyok kitárulkozó típus, már csak babonából sem szeretek a betegségről beszélni, se máséról, se a magaméról – jelzi Garas Dezső már az elején, hogy bár vállalta az interjút, magánélete részleteibe nem enged bepillantást.

A Nemzet Színészei mindketten arcukat adták ahhoz, hogy minél több férfit győzzenek meg a szűrővizsgálatokon való részvételről. A Magyar Urológusok Társasága által immáron hagyományosan, évről-évre meghirdetett prosztataszűrési akcióban vállaltak feladatot a korábbi években egy-egy reklámfilmben való szerepléssel.

Az utóbbi időszakban színésznők sokszor álltak már betegségmegelőző társadalmi kezdeményezések mellé, ennek is köszönhető, hogy például az emlőrák ellenes küzdelemre mára a világ sok országában széleskörű összefogás jellemző. Az orvosi kérdésekben szemérmesebb, illetve gyakran struccpolitikát gyakorló férfiak betegségei viszont mind a mai napig kevésbé kerülnek fókuszba. A prosztataszűrés népszerűsítésével ezen akarnak változtatni az urológusok, s ehhez olyan hiteles férfiakat kellett megnyerni, akiket életkorukból adódóan érinthet a baj.

Ismerős ismeretlenek

„Én jól vagyok, de ott leszek a szűrősátornál, mert az egészség a legfontosabb” – hangzott a példamutató intelem Bodrogi Gyulától az egyik kampányfilmben. „Nem nagy ügy, ki lehet bírni” – mondta Garas Dezső, aki egy másik etűdben Pécsi Ildikóval közösen igyekezett a részvételre buzdítani a férfiakat. A duó szereplése jelezte: a nők is felelősek a férfiak egészségéért, ahogyan a férfiaknak is próbálniuk kell(ene) hatniuk a nőkre, hogy vegyenek részt a számukra szervezett szűrővizsgálatokon.

– Falra hányt borsó – legyint Garas Dezső, amivel arra utal: ugyan egy-egy kiemelt családi szűrőprogramon alkalmanként sokan részt vesznek, összességében még mindig na-gyon alacsony azoknak az aránya, akik panaszmentes állapotban hajlandók rászánni magukat bármilyen orvosi vizsgálatra. Az emberek többsége akkor is halogatja az orvoshoz fordulást, ha már jelentkeztek valamilyen tünetei, egy magát egészségesnek gondoló embert pedig végképp nehéz rávenni arra, hogy orvoshoz menjen. Holott sok esetben épp ez garantálhatná az egészsége megtartását.

Garas Dezső amellett kardoskodik: nem elég a felnőtteket győzködni, sokkal korábban, már gyerekkorban el kell kezdeni az egészségtudatosságra való nevelést. Elvárná, hogy az iskolákban a biológia órákon ne csak a szervek működéséről halljanak a gyerekek, hanem tünettant tanuljanak, s egy önvigyázó személetmódot is elsajátítsanak. Emellett fontosnak tartja, hogy minél többen kiálljanak a megelőzés és a gyógyítás érdekében – maga is ezért vállalta a prosztatarák elleni filmben a részvételt.

Az ismert embereken túl talán még fontosabb, hogy az „ismeretlen” betegek is merjék vállalni az arcukat, s ne érezzék úgy, hogy szégyellniük kellene a velük történteket. Ma is sokfelé jellemző az elszigetelődés: sokan bezárkóznak, maguk és környezetük is tabunak tekinti a betegséget. Sok energiát emészt fel a titkolózás: a társadalmi nyitottság felszabadítóan hatna, s legalább egy érzelmi fronttal kevesebb lenne, ami a betegeket nyomasztja. Vannak ugyan ma is betegek, akik úgy érzik: ha már önmaguk nem kerülhették el a bajt, azzal adnak értelmet a betegségüknek, hogy arról sokaknak beszélnek, s így saját példájuk nyomán talán megmenthetnek másokat. Ők vannak kevesebben.

Egészségügy: kicsorbult bizalom

Bodrogi Gyula azt mondja: a családjának „szerencsés vérvonala” van, mert nem kellett rákkal szembenézniük, igaz, más betegségek miatt mind látogatóként, mind betegként jócskán kijutott neki is a kórházakból.

– Ha locsolni akarom a kertet, elég ha egy nagy kancsó vizet megiszom és kiállok a virágágyások közé: úgy körbe vagyok lyuggatva, hogy ideális öntözőberendezés lennék – üti el egy hasonlattal a téma élét a színművész.

–  Három lyukat egy sérvműtétnek köszönhetek, amikor egy hálót tettek be a hasfalam megerősítéseként, egyszer pedig vesekő miatt operáltak. Na azt a vesegörcsöt nem kívánom az ellenségemnek se – fordítja komolyabbra a szót Bodrogi Gyula. A színészt máskülönben jó egészséggel áldotta meg sorsa, egyedül magas vérnyomására kell gyógyszert szednie, rendületlenül tud dolgozni. Ha teheti, a tiszta levegőn tölti szabadidejét, s ugyan nem diétázik, de nem is eszik sokat, odafigyel a higiéniára, s eljár a kontroll vizsgálatokra.

Bodrogi Gyula úgy látja, hogy sokszor éppen a betegségtől való félelem gátolja meg abban az embereket, hogy megelőzzék a rettegett kórokat: tartanak attól, hogy kiderül valami, ezért úgy tesznek, mintha attól, hogy nem mennek el a vizsgálatokra, nem érhetné őket baj. Az egészségügybe vetett bizalom is csorbult, amiért szerinte a terjengő téveszmék mellett a szakemberek nyílt vitái is okolhatók – elég csak az influenza ellenes védőoltásokra gondolni, amikor a laikus ember csak kapkodta a fejét, s nem tudta eldönteni melyik professzornak higgyen. Ez pedig más szakterületen is előfordulhat.

Mindenki csak a maga bölcse lehet

– Amikor már baj van, nem szabadna, hogy a beteg kiszolgáltatva érezze magát. Ilyenkor már nincs helye semmiféle kételynek: fontos, hogy bízhasson az orvosában, s határozottan, lépésről-lépésre végigcsinálja azt, ami javíthat a helyzeten. Az orvosi utasításokat betartani a páciens dolga. Az orvosnak és a beteg környezetében lévő embereknek pedig kötelessége a legnagyobb gondossággal, türelemmel és szeretettel körbevenni őt!

Bodrogi Gyula azzal fejezi be:
– Senkinek nem lehet tanácsként nagy életbölcsességeket mondani, hogy az ne tűnjön okoskodásnak. Mindannyian mást hoztunk magunkkal az elmúlt évtizedekből. A nyolcvanhoz közeledve nekem is egyre nagyobb az esélyem arra, hogy ez a mai az utolsó napom. Ám erre én azt mondom: a végkifejleten egyikőnk sem változtathat, addig élünk, amíg meg nem halunk. De addig éljünk!

Az interjú a Rákgyógyítás magazin 8. számában jelent meg. Szerző: B. Papp László. Fotók: Nemzeti Színház, Gordon Eszter. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Bangó Margit: énekek a kórházi ágyon
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Nagy Bandó András: „Minden nap ajándék”
Vágó István: Legyen Ön is Szkeptikus!
Csákányi Eszter: Elszakít vagy összeköt a betegség
Zoltán Erika: megfékezték a méhnyakrákot