Börtön a rákbetegeket lúgosítással kezelő férfinak

Robert O. Young azzal vált híressé, hogy könyvében azt állítja, minden betegséget a szervezet elsavasodása okoz. A könyv megjelenése óta többször bebizonyították, hogy semmi alapja az állításainak – ennek ellenére divat lett a lúgosító diéta. Most azért ítélték börtönbüntetésre, mert jogosulatlanul kezelt a villájában betegeket, pedig semmilyen orvosi vagy tudományos végzettsége nincs.

Amint arról az Index beszámolt, a férfit azért vették őrizetbe, mert beperelték egy daganatos beteg nő halála miatt. Az asszony mellrákban szenvedett, családja szerint Young összesen 62700 fontot (mintegy 22 millió forintot) kapott tőle szaktanácsadásra és kezelésre. Utóbbi túlnyomó részt intravénásan adott szódabikarbóna-oldatból állt. A nő három hónapot töltött Young villájában, vagyis csodafarmján, ahogy ő nevezte.

Csak akkor ment kórházba, amikor állapota kritikussá vált, de akkor már nem tudtak segíteni rajta. Youngot nem először ítélik el engedély nélkül végzett orvosi tevékenységért, a kaliforniai orvosi kamara is többször feljelentette. Szerintük legalább 15 esetben bizonyítható, hogy az általa kezelt betegek hamarabb haltak meg, mint az normál kezelés mellett történt volna.

Youngot most három évre ítélte a bíróság, de ebből csak nyolc hónapot kell börtönben töltenie, mert számos egyéb körülményt figyelembe vesznek. Például azt, hogy az elmúlt egy évet házi őrizetben töltötte és valószínűleg jó magaviselete miatt is hamarabb szabadulhat.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top