„Egyre több beteg kap a daganat molekuláris genetikai jellemzői alapján terápiát. Egyre nagyobb teret nyernek a modern daganatellenes gyógyszerek és immunterápiák, ám ez nem teszi feleslegessé a kemoterápiákat. Olyan betegek kilátásai is jelentősen javultak, akiknek korábban nem tudtunk érdemben segíteni.” Három megállapítás a jellemző tendenciákról dr. Pajkos Gábortól, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) leköszönő elnökétől. Arra kértük, értékelje az MKOT elnökévé való megválasztása óta eltelt 6 év általa legfontosabbnak tartott onkológiai eredményeit.
– Mennyire hosszú idő 6 év az onkológiában?
– Sok minden változott 6 év alatt. Folytatódott a tendencia, hogy folyamatosan nő azoknak az aránya, akik meggyógyulhatnak a rákból, illetve ha ez nem reális célkitűzés, akkor is lényegesen hosszabb ideig élhetnek és jobb életminőségben. Közelebb léptünk az onkológia régi célkitűzéséhez, hogy a gyógyíthatatlan betegséget is megszelídítsük. A fejlődés nem egyformán érintett minden daganatot: vannak altípusok, ahol áttörést sikerült elérni, máshol sajnos ez még várat magára. És ne felejtsük, hogy közben jött a COVID járvány is, ami világszerte felborított mindent az egészségügyben, átmenetileg minden más betegséget háttérbe szorított, és még ma sem látjuk pontosan a károk mértékét.
– Hol történt egyértelmű előrelépés?
– A precíziós onkológiában. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a kutatások szintjén ígéretesek a részletes molekuláris genetikai vizsgálatok, hanem a betegek széles körű ellátásában is helye van a precíziós onkológiának, ez idehaza is fokozatosan átszivárog a mindennapi gyakorlatba is. E területen Magyarországnak, illetve a magyar kutatóknak nemzetközi téren nyilvántartott eredményei vannak.
– Miben változtatja meg a precíziós onkológia a gyakorlatot?
– Egy CT képen két beteg tüdődaganata tűnhet látszólag hasonlónak, ám ha megvizsgáljuk a ráksejtek genetikai jellemzőit, kiderülhet, hogy két különböző betegségről lehet szó, más kezelhetőséggel, más életkilátásokkal. Mintegy hétszáz gén játszhat szerepet a rák kialakulásában, egy daganaton belül átlagosan 3-5 különböző génhiba együttesen felelős a betegségért. A hibás géneknek temérdek variációja fordulhat elő. A precíziós onkológia ezt térképezi fel és ez alapján tesz javaslatot a kezelésre. Ez a szakmai megközelítés új szemlélet és új működési egység kialakulásához vezetett. A működő onkoteamek mellett megjelent a „molekuláris tumor board”. Ebben speciális képzettségű szakemberek is dolgoznak, mint molekuláris biológus, genetikus, bioinformatikus, bionikus mérnök. Szoros együttműködésben ők, mint „molekuláris onkoteam” tudják meghatározni a beteg javát leginkább szolgáló terápiát.
– Miként hat ez az orvosi munkára?
– Fokozatosan előtérbe kerül a mesterséges intelligencia. Itt ugyanis nemcsak arról van szó, hogy több száz gén több millió lehetséges variánsát kell elemezni, hanem a fő kérdés, hogy adott tumorgenetikai jellemzőkből végül milyen következtetést lehet levonni az adott betegre nézve. Az informatika fejlődése az orvosokat támogathatja a szakmai döntéshozatalban, főként a nem egyértelmű esetekben, ám nem képes kiváltani a bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolatot. Megismerhetjük a tumor megannyi jellemzőjét, de végső soron nem a tumort, hanem a beteget kell kezelnünk. Ehhez pedig ismernünk kell a beteg társbetegségeit, az élethelyzetét, a terhelhetőségét, a félelmeit és hogy ő maga mit szeretne. És persze a lehetőségeket befolyásolja, hogy az adott országban milyen elérhető kezelések közül lehet választani.
– Mennyiben változik a gyógyszerpaletta?
– Új megközelítést hozott az onkológiába az immunterápiák térnyerése. Ennek jelentőségét nem lehet túlértékelni; mi sem jelzi ezt jobban, minthogy 2018-ban az immunterápiát kifejlesztő két rákkutatónak ítélték oda az orvostudományi Nobel-díjat. Ritka, hogy ilyen gyorsan Nobel-díjjal jutalmazzanak egy újnak számító felfedezést, viszont az immunterápia valódi áttörést hozott az onkológiában. Általa kezelhetővé váltak olyan daganattípusok is, amelyek ellen korábban csak nagyon korlátozott eszközök álltak rendelkezésünkre. Persze az immunterápiák sem csodaszerek, nem hatnak mindenkinél. Előzetes vizsgálatok alapján dönthető el, hogy kinél éri meg alkalmazni e gyógyszereket és kinél felesleges, ez egyre pontosabban kirajzolódik. Lehet, hogy túlzottan optimistának tartanak, de a tendenciákat látva én reális esélyét látom annak, hogy még az én életemben eljutunk odáig, hogy még a teljesen meg nem gyógyítható daganatoknak is a többségét gyógyszerekkel hosszú távon uralni tudjuk.
– A fényes jövőt azonban először meg kell érni és a ma betegeinek a jelenben kell elboldogulniuk az egészségügy útvesztőjében. Mit lát a legnagyobb kihívásnak?
– Az időhiányt. Miközben látjuk a tudomány fejlődését, mi is érzékeljük, amit a betegeink megtapasztalnak, hogy gyakran túl kevés idő és túl kevés figyelem hárul rájuk. Az onkológiai centrumok jellemzően túlzsúfoltak, épp hogy csak a legszükségesebb szakmai feladatokat el tudja végezni egy onkológus. Miközben elméletben arra biztatjuk a betegeinket, hogy kérdezzenek bátran, az időhiány miatt gyakran elsikkad az onkológiai rendelések során, hogy a betegeknek milyen egyéni panaszai vannak, mit szeretnének megbeszélni a kezelőorvosukkal. Ezek persze nem feltétlenül csak a kezelőorvos kompetenciájába tartozó kérdések lehetnek. Ezért az is sokat segíthet, ha a betegek tudják, hogy hová fordulhatnak. A segítőket nem az alternatív termékeket kínáló kuruzslók körében kell keresni, hanem ott dolgoznak a kórházakban. Elérhető az intézményekben a dietetikus, a gyógytornász, a pszichológus, a szociális munkás, sok helyen a civil betegszervezetek is. Nagyon fontos a tudatosság, a saját betegségnek a hiteles információforrásokból való megértése, majd azoknak a szakembereknek a megtalálása, akik érdemben segíthetnek a betegút során.
