A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány tavaly februárban adománygyűjtést indított a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztályának javára. Az új EKG készülék februárban áll üzembe a fővárosban.
A cél egy olyan professzionális 12 csatornás EKG készülék megvásárlása volt, amely lehetőséget nyújt egy speciális mellékhatás, a szívizom repolarizációjának automatizált vizsgálatára, mivel számos hematológiai gyógyszer ezt a folyamatot zavarja meg.
A MOHA kezdeményezése mellé állt a Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórus és jótékonysági koncertjükkel segítették az adománygyűjtést. A támogató magánszemélyek néhány ezer forintos összegtől százezres nagyságrendig juttattak el adományt a civil szervezetnek, így sikerült megvásárolni az EKG készüléket a szükséges tartozékaival együtt 1,2 millió forint értékben.
„A MOHA nagyrészt olyan célzott támogatásokból gazdálkodik, melyek felhasználásáról tételes elszámolási kötelezettségünk van, így azokat más célra, például a minket megkereső betegek közvetlen támogatására nem fordíthatjuk. Amennyiben van olyan bevételünk, ami szabadon felhasználható, akkor törekszünk azt úgy hasznosítani, hogy a felnőtt hematológiai betegek minél szélesebb körben megtapasztalják annak eredményét, ezért centrumoknak vásárolunk tárgyi eszközöket. A MOHA állami támogatást nem kap, tagdíjat nem szedünk, minden programunk, szolgáltatásunk ingyenes” – mondta Kéri Ibolya, az alapítvány elnöke.
A MOHA korábban a Debreceni Egyetem Hematológiai Osztályának és a Szent László Kórháznak adott át kisebb adományokat, de a tavalyi célzott gyűjtés eredményeként most ezzel a nagy értékű műszerrel tudják segíteni az orvosok munkáját.
„Megható volt látni, ahogy a bankszámlán gyűlt a pénz, ráismertem nevekre és felidéződtek bennem sorsok, arcok, tragikus történetek. A MOHA Baráti Kör és a támogató csoportjaink tagjai, barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek adták össze a pénzt az EKG-ra, de volt olyan hematológus, aki a tiszteletdíjáról mondott le a cél érdekében.”
Az EKG készülék ünnepélyes átadása 2018. február 19-én, a Mielóma Támogató Csoport klubdélutánján lesz a Szent László Kórházban. Az eseményen a csoport fővédnöke, dr. Mikala Gábor a mielóma multiplex kiújulását követő kezelési lehetőségekről tart előadást.
A szervezők kérik, hogy a terem korlátozott befogadóképessége miatt az érdeklődők a részvételi szándékukat előzetesen jelezzék a moha@onkohemat.hu e-mail címen vagy a +36 20 439 8645-ös telefonszámon.