– Kis unokád még nagyon sokáig szeresd és lásd! – így köszöntik az Együtt Könnyebb Klub tagjai egyik sorstársukat 70. születésnapján. Amikor megérkezünk a klubba, már nagy a készülődés. Az asztalok U alakot formálnak, hogy mindenki lássa a másikat. A névnaposok, születésnaposok süteményt osztogatnak, mások vizet melegítenek. Beszélgetnek, nevetnek, köszöntik egymást, verset olvasnak fel, és egyikük elmondja a húsvéti népszokásokat is – foglalja össze a hangulatot Délmagyarország cikke.

A családias hangulat és a mosolygós arcok mögött szomorú sorsok rejtőznek. A klub tagjai a legnagyobb harcosok: leküzdötték a rákot – vagy még mindig küzdenek a szörnyű betegséggel.

– Húsz évvel ezelőtt id. dr. Kispál Mihály onkológus főorvos úr hívott össze emlőműtötteket, és azt kérte tőlük, fogjanak össze, és alapítsanak egy klubot, ahol senkinek nincs szégyellnivalója a másik előtt, nyíltan beszélhetnek a betegségükről. Sok magányos beteg jár hozzánk, de akinek családja van, azok is szívesen látogatják a foglalkozásokat, mert nehéz otthon beszélniük a betegségükről – magyarázza Pölös Katalin. – A klub legfontosabb célja a lelki rehabilitáció – emeli ki a Rákbetegek Országos Szövetségének szentesi képviselője.

– Nem véletlenül működünk 20 éve, szükség van ránk. A klubnak most is 25 aktív tagja van – árulja el.

Pölös Katalin nemcsak a klub tagjait fogja össze, de frissen műtött betegekhez is hívják a szentesi kórházba, hogy lelki tanácsokat adjon. – Magam is ugyanolyan beteg voltam, mint ők. A sorstársuk vagyok, meghallgatnak, tudják, hogy segíteni szeretnék. Ha kell, viszek textilprotézist két domborulattal, sétáljanak vele a folyosón, segíthet rajtuk. Meg kell értetnem velük, hogy ne adják fel, az életük vissza tud állni a rendes kerékvágásba. Ha nem lenne remény, magam sem lennék itt – mondja határozottan a klub vezetője.

A segítségért egy-egy mosoly a legtöbb, amit kaphat – állítja. – A mellműtétem után magamra voltam utalva, senkitől nem kaptam tanácsot, a családban senki nem volt emlőműtött. Az orvos elvégezte a dolgát, hálás lehetek neki, de a műtét lelki feldolgozása már nem az ő dolga, ahogy az sem, hány domborulat van elöl. Magamra voltam hagyatva. Akkor megfogadtam, hogy amint lehetőségem lesz rá, segíteni fogom a sorstársaimat. Szerencsés embernek tartom magam, mert most ezt csinálom – mondja mosolyogva.

– Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok – 33 évesen, két kicsi gyerekkel -, csak arra tudtam gondolni, hogy nem hagyhatom, hogy ne én neveljem fel őket – mesél saját megpróbáltatásairól Pölös Katalin. – A legidősebb klubtagom 86 éves. Idén még nem jött, de már üzent, hogy a 20. évfordulón ott lesz az ünnepségen.

Az Együtt Könnyebb Klub minden hónap harmadik hétfőjén tartja összejövetelét, 2012. május 18-án ünneplik fennállásuk 20. évfordulóját.

Kapcsolódó cikkek:
Erőt ad a bajban a közös küzdelem
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Sorstársközösségek: osztoznak bajban és örömben
Civilek: sorstárskapcsolatok és érdekképviselet
Túl kevesen ismerik a betegszervezeteket
Közösen szembenézni a rákkal
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
A betegséggel lélekben is meg kell küzdeni
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Családban is lehet magányos a beteg