Immár 3 éve él májrákkal dr. Andreides József. Kezdetben úgy tűnt, egy műtéttel, utókezelések nélkül sikerül végleg meggyógyulnia a betegségből, azonban az kiújult, így újabb beavatkozásokra lett szükség. A kezelésekkel évek óta kordában tudják tartani a folyamatot, a 74 éves fővárosi ügyvéd ma is aktív, dolgozik. Tisztában van azzal, hogy nem gyógyult meg, ám azt mondja: már sokkal ritkábban gondol a betegségére a mindennapokban, mint korábban. Azt vallja: egy betegnek egyik legnagyobb célkitűzése az lehet, hogy minél kevesebb idejét és energiáját eméssze fel a betegségen való rágódás. Önmaga is inkább a teendőire és a munkára koncentrál, a betegséggel pedig csak annyit foglalkozik, amennyit muszáj.
Andreides József kálváriája 2017-ben kezdődött. Egy kezdetben ártatlannak tűnő laboratóriumi eltérés, egy nem megfelelő májfunkciós érték után nyomozott, amikor felmerült a gyanúja annak, hogy májdaganat is állhat a háttérben. Képalkotó vizsgálat után biopsziát is vettek a májából, ami megerősítette, hogy májrák (hepatocellularis carcinoma) alakult ki nála. Miután József életerős, jó általános állapotban volt és a daganat elhelyezkedése sem vetett gátat ennek, így műthetőnek ítélték a tumort. „Nem az a beteg vagyok, aki tartana egy szúrástól vagy vágástól. Hát szúrjon, vágjon, csípjen, rúgjon, csak sikerüljön!” – érzékeltette hozzáállását József.
2018. márciusban megtörtént a műtét. „A sebész kivette a gonoszt, úgy tűnt, hogy a teljes daganatot sikerült eltávolítani. Nagyon örültünk a sikeres műtétnek és hogy nincs szükség semmilyen további onkológiai kezelésre. Gyorsan talpra álltam. Azt gondoltuk, hogy ezzel vége is lehet a történetnek” – emlékezik vissza. Végül nem így történt: még egy év sem telt el, amikor az egyik sebészeti kontroll során kiderült, hogy helyileg kiújult a betegség. „Újra megjelent az átkozott!”
Dr. Andreides József
Másodjára nehezebb
– Nagyon földhöz vágott a májrák újbóli megjelenése, egész más volt másodjára szembesülni ezzel a szörnyűséggel, mint első alkalommal. Amikor még az első szakaszában jársz a betegségnek, felveszed a kesztyűt, elszántan nekiállsz, hogy mindent megteszel és meg fogsz gyógyulni. Végigcsinálod a kivizsgálásokat, a műtétet, betartasz minden orvosi javaslatot. Az operáció után boldog vagy, hogy sikerült, győztél, fellélegzel. Aztán a levegő bent reked, mert közlik, hogy mégsem sikerült. Na ekkor nagyon elkeseredtem.
Az újbóli műtétre nem láttak lehetőséget, ezért gyógyszeres kezelés kezdődött. A májrák terápiájában nem alkalmaznak klasszikus infúziós kemoterápiát, a daganat érfejlődését is gátló célzott onkológiai hatóanyag odahaza is beszedhető tablettaként érhető el, József is ezt kapta. (Immunterápiás infúzió májrákos betegek kezelésére ekkor még nem volt elérhető számára.) A gyógyszeres kezelés mellett talált rá József a májabláció lehetőségére. Ennek lényege, hogy a májban lévő daganathoz egy elektródát vezetnek be, ami rádiófrekvenciás hőhatást generál, ezzel elpusztítja a környező tumoros szöveteket. A helyi érzéstelenítésben, kórházi bennfekvés nélkül alkalmazott módszert intervenciós radiológus szakember alkalmazza, az eljárás szükség szerint akár több alkalommal is ismételhető. Józsefnél a két kezelést párhuzamosan alkalmazzák, így az ablációt nyújtó transzplantációs klinikára és a gyógyszeres kezelést menedzselő onkológiai centrumba is jár kontrollra. Állapota stabil, a mindennapokban nem érzi magát betegnek. Amint fogalmaz, éli a pesti ügyvédek mindennapos életét.
Kell az az új cipő!
– Néha még ma is megállok és ráeszmélek: „Atyaúristen, te rákos beteg vagy! Hát mit akarsz te még? Kell még neked új cipőt venni?” De ezzel az érzéssel már cimborák vagyunk, messziről ismerem, amikor közeledik. „Megint itt vagy?!” És aztán egy időre megint kisöprődik a gondolataimból. Kezdetekben naponta huszonhatszor eszembe jutott a bajom és le kellett ülnöm öt-öt percre. Ahogyan azután telt az idő, ráeszméltem, hogy már csak hetente egyszer-egyszer van ilyen gondolatom. Hozzászoktam, hogy együtt élünk.
– Nagyon sokat gyászolni önmagunkat, nagyon sokat törni a fejünket és a szívünket egy elkeseredettség okán, az elfáraszt és elszívja az energiát a fontos és éltető dolgok elől. Ha tanácsot adhatnék a sorstársaknak, azt mondanám, hogy foglalják el magukat. Ezt a funkciót betöltheti akár egy szeretett hobbi is, de szerintem a munka, a tétre menő feladatok, a problémamegoldást igénylő, kihívást jelentő elfoglaltságok tudják a gondolatainkban leginkább semlegesíteni a betegséggel való foglalatoskodást.
Az életet élni kell
– A betegségtudatot nem kell megszüntetni, azzal meg kell tanulni úgy együtt élni, hogy ne uralja a mindennapokat. Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem gyógyultam meg. Meggyógyulhattam volna, de nem sikerült. Ez objektív tény, kár a valóság elől menekülni, én sem dugom a homokba fejem. De nincsenek kimondottan a betegség által motivált terveim. Nem szeretem az olyan „irodalmi” megközelítéseket, miszerint „nekem még annyi, de annyi dolgom van az életben”. Hát éppen annyi dolgom van, mintha nem lenne betegségem. Nincs bakancslista fóbiám: attól, hogy rákbetegségem lett, nem akarok hirtelen még elutazni a Maldív-szigetekre vagy a Holdra. Ha eddig nem jártam ott, akkor már nem is fogok menni. Nem kergetek rózsaszín álomképeket: számomra a megalapozatlan reménykedésnél több erő rejlik a kilátások reális értékelésében. Boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek, két felnőtt gyerekem van, két szép unokám, ma is dolgozom. Inkább erre koncentrálok a mindennapokban. Élem az életem!
