Elismerések a rákbetegeket segítő pszichológusoknak

A Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT) országos konferenciáján szakmai elismeréseket adtak át azoknak a pszichológusoknak és segítő szakembereknek, akik sokat tettek a daganatos betegekért.

Dr. Molnár Mária, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház pszichológus-pszichiátere vehette át az Életműdíjat.

Dr. Molnár Mária az MPOT Életműdíjjal

Molnár Mária 1982-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 1982-86-ig a Hajdú-Bihar megyei Kórház Pszichiátriai osztályán dolgozott, 1986-ban tett szakvizsgát pszichiátriából. 1986-tól a Bács-Kiskun megyei kórház akkor alakuló pszichiátriai osztályának alapító tagja volt. A pszichiátria minden területén dolgozott, a legfontosabb és meghatározó volt számára, hogy 4 évig a krízis részleget vezette. 1996-tól kapcsolódott be a kecskeméti hospice munkájába, 2020-ig volt részben a betegek, részben a munkatársak mentálhigiénés segítője. 1997-ben adták át a kecskeméti onkoradiológiai központot, ahova a rehabilitációs munkacsoport vezetőjének kapott felkérést. A 2002-ben életre hívott Magyar Pszichoonkológiai Társaság első elnökének választották, majd 4 éves mandátumának lejárta után 2016-ig vezetőségi tagja volt a társaságnak. A pszichoonkológia ügye, elfogadtatása, oktatása, az ezen a területen dolgozó kollegák összefogása továbbra is fontos maradt számára. Az MPOT szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt, hogy Rohánszky Magdával, az MPOT akkori elnökével sok képzést szerveztek, előadást tartottak onkológusoknak, hogy
elfogadtassák a pszichoonkológiát a hazai orvostársadalomban.

Dr. Mailáth Mónika Dr. Kovács Péternek adja át az MPOT Szakmai Díjat

Dr. Kovács Péter klinikai szakpszichológus, az Országos Onkológiai Intézet vezető szakpszichológusa vehette át az MPOT Szakmai Díját.

Kovács Péter a klinikai orvostudományok doktora (2017), a Magyar Tudomány kategóriában Junior Prima díjas (2017), 2019-2020 között a klinikai szakpszichológia szakterület országos szakfelügyelője, 2020 óta a „Klinikai Szakpszichológia és Pszichoterapeuta Klinikai Szakpszichológus Tagozat” elnöke. 2019 óta a Magyar Orvosi Kamara Diplomások Területi Szervezetének alelnöke, 2019 óta a Magyar Pszichoonkológiai Társaság Felügyelőbizottságának tagja. Méltatásában Riskó Ágnes onkopszichológus kiemelte: „Szerény és őszinte mosollyal, intenzív tudásvággyal, együttműködés kereséssel, rendíthetetlen munkavégzéssel írhatom le megjelenését, elméleti és gyakorlati tevékenykedéseit. El sem hiszem, de mégis így van, hogy 2023-ban, számos szakvizsga megszerzése után, alig felsorolható számú funkcióban továbbra is folyamatosan teljesítve – továbbra is szerény mosolyú, őszinte beszédű, motivált, együttműködő, kitartóan intenzív teljesítményekre képes kolléga.”

Dr. Mailáth Mónika Szabados Mártának adja át az MPOT Szakmai Díjat

Szabados Márta, az Országos Onkológiai Intézet vezető gyógytornásza, okleveles rehabilitációs szakember is átvehette az MPOT Szakmai Díját.

1985-től aktívan és példamutató módon részt vesz daganatos betegklubok tevékenységeiben, 1992-2005 között az Eckhardt Sándor főigazgató által frissen szervezett onkopszichológiai osztály keretében gyógytornászként tevékenykedik az intézet fekvőbeteg osztályain és az ambuláns ellátásban. 2006-tól rehabilitációs részlegként központosított ellátássá szerveződött Szabados Márta komplex mozgásterápiás munkája. 2021-től a Rehabilitációs Központ Gyógytorna munkacsoport tagjaként végzi munkáját. 1996 óta az intézmény minőségirányitási rendszerében több felelős megbízást teljesít, 1995-1999 között részt vesz az onkológiai szakápolók képzésében, 1996-2002 között oktató a házorvosok onkológiai képzésében, 2014-től a Semmelweis Egyetem gyógytornászhallgatók onkológiai gyakorlatának
megszervezése és oktatása is személyéhez kötődik, 2017-2020 között a Magyar Nyirokterapeuta Társaság elnöke. „Nem túlzás azt mondani, az onkológiai mozgásterápia világában minden út Szabados Mártához vezet vissza. Hiszen kezdettől fogva rendíthetetlenül, kreatívan, humánusan végzi munkáját, állandóan képzi önmagát és egyfajta “ősforrás”-ként elérhető a közvetlen munkatársak, valamint a multidiszciplináris onkológiai team tagjai számára egyaránt” – hangzott el méltatásában.

A Komplementer Medicina Díjat a a pszichológusként végzett, majd mozgás- és masszázsterapeutaként dolgozó és oktató Tóth Ágnesnek ítélték.

A szakember a helyszínen nem tudott jelen lenni a díjátadáson. Írásbeli bemutatkozásában megemlékezett a nemrég elhunyt Rohánszky Magda onkopszichológusról, az MPOT korábbi elnökéről. Úgy fogalmazott: „megtanultam tőle, hogy mindig szeretettel, nyitottsággal, érdeklődéssel, mély empátiával fordult a betegek felé; mindig igazán meg akarta érteni a másik embert, hogy minél jobban tudjon segíteni. És mindig egészében nézte az embert, ezért lett olyan sokszínű, amit létrehozott. Hiszen mindenkinek más a kapu, amin be tud lépni abba a térbe, ahol önmagával egy jobb, meghittebb, szeretetteli kapcsolatba tud kerülni.”

A Civil Díjat az onkopszichológia ismertségének és elismertségének segítéséért B. Papp László, a Rákgyógyítás.hu és a Rákgyógyítás Magazin főszerkesztője vehette át. Erről tudósításunk IDE KATTINTVA olvasható.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top