Ha a prosztatától távoli szervben (csontban, májban, tüdőben, agyban) alakul ki áttét, akkor az elsődleges tumor méretétől függetlenül IV-es stádiumúnak számít a betegség. Az áttétek jelenléte vagy hiánya alapvetően befolyásolja, hogy milyen típusú kezelésre van szükség. Annál nagyobb a veszélye az áttétek kialakulásának, minél később fedezik fel és kezdik kezelni a rákot, tehát az elsődleges tumoros góc minél hosszabb időn át van jelen a szervezetben. Az áttétképződés kockázatát nemcsak a tumor mérete határozza meg, hanem a daganatsejtek szövettani és biológiai jellemzői is. A daganatterjedésnek alapvetően három formáját különböztetjük meg: helyi (lokális) növekedés a környező szervek irányába, nyirokutakon keresztüli (limfogén) terjedés és a vérárammal való (hematogén) terjedés.
A helyi növekedés során a tumor a beteg szerv egyre több rétegét szűri be. A prosztata egyre nagyobb arányát foglalja el, majd áttörheti a prosztata tokját és a környező szövetek, erek, idegek irányába halad tovább, elérheti az ondóhólyagot, a húgyhólyagot, a hasfalat, másik irányban a vastagbél utolsó szakaszát is.
A daganatsejtek a nyirokeret elérve képesek behatolni a nyirokutakba is. Ugyan a nyirokerekben az immunrendszer a ráksejtek jelentős részét elpusztítja, ám minél több daganatsejt jut be, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy lesznek közöttük olyanok, amelyek ellenállnak a szervezet védekezésének. Ezért fontos a magasabb stádiumúnak valószínűsített esetekben a daganat körüli nyirokcsomók eltávolítása és szövettani feldolgozása. A nyirokcsomók érintettsége befolyásolja a daganat stádiumát és onkológiai kezelését is. A nyirokerek ugyanis az egész szervezetet behálózzák, ezért a nyirokkeringéssel számos helyre eljuthatnak, kitapadhatnak és növekedésnek indulhatnak a daganatsejtek. Ugyanez a helyzet akkor, ha a véráramba jutnak be a ráksejtek és ott túlélik a megváltozott körülményeket, netán az onkológiai terápiákat is, majd a vérkeringésből kilépve táptalajra találnak valamelyik másik szervben.
A prosztatarák leggyakrabban a kismedence nyirokcsomóiba, valamint a csontokba ad áttétet. Érintett lehet a tüdő, a máj és az agy is. Ritkán a mellékvesékben, a vesékben vagy a lépben is kialakulhat áttét.
A prosztatarákos betegek egy kisebb részének már a betegség kiderülésekor kimutatható áttétei vannak: röntgen, CT, MR vizsgálatok képén kirajzolódhat daganatos sejtcsomó az elsődleges tumortól távoli szervekben is. Másokban a diagnóziskor nem látható áttét, később mégis megjelenik. Ezek kezdetben parányi méretű áttétek, szakszóval mikrometasztázisok, amelyeket nem mutatja ki sem a CT, sem az MR, sem más képalkotó vizsgálatok. Létezésüket az bizonyítja, hogy a diagnózis idején áttétmentesnek bizonyuló betegek egy részénél egyszer mégiscsak megjelennek látható áttétes gócok. Ezek a gócok pedig – mivel a prosztatadaganat már nincs a betegben – már nem szóródhattak onnan újonnan a szervezetbe, már ott kellett lenniük valahol azelőtt is, hogy kimutatható méretűvé nőttek volna. Ez a magyarázata annak, hogy sikeres tumoreltávolító műtétet követően a nagyobb kockázatú betegeknél indokolt lehet további (adjuváns) onkológiai kezelés. Ez ugyanis azt célozza, hogy ha a prosztatából még annak eltávolítása vagy sugárkezelése előtt kikerültek volna ráksejtek valahová, azokat a gyógyszer elpusztítsa. Nem biztos, hogy vannak ilyen ráksejtek és nem biztos, hogy sikerül elpusztítani. Viszont a nemzetközi tapasztalatok szerint kevesebb embernél, illetve később újul ki a rák azok között, akik a szakmailag indokolt esetben megkapják az adjuváns onkológiai kezeléseket, mint akik nem. Alacsony kockázatúnak ítélt betegeknél nincs rá szükség.
További információk a betegségről: 50 kérdés – 50 válasz a prosztatarákról
