Sok embert ér derült égből villámcsapásként a rosszindulatú daganat diagnózisa, amely – személyiségtől és a betegség súlyosságától, kilátásaitól függően – traumát okoz a beteg és szerettei számára. Nagy egyéni eltérések lehetnek a reakciókban, ám önmagában a rák diagnózisa és a gyors léptekben egymás után következő döntések sorozata – kivizsgálások, műtét, sugárkezelés, kemoterápia – közepette úgy érezheti a beteg, hogy kicsúszott a talaj a lába alól, sodródik az eseményekkel és elvesztette a kontrollt az élete felett.
A diagnózissal meginog a biztonságérzet, megjelenik a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a halálfélelem. A szorongást fokozhatja a kiszolgáltatottságtól való tartás, a családtagokért való aggodalom. A jövőtől való félelemhez az élet és a hozzátartozók féltésén túl aktív korban a munkából való kiesés miatti anyagi gondoktól való szorongás is társul. A folyamatos aggódás miatti szellemi kifáradás pedig fizikailag is rengeteg energiát emészt fel.
A betegség során hosszabb-rövidebb ideig jellegzetes lelkiállapot lehet a pánik, az érzelmek kifejezésének nehézsége, a düh, a tanácstalanság, a reménytelenség, a tehetetlenség és a káosz érzete, a befelé fordulás vagy az átgondolatlan kapkodás. A betegség miatti traumának ezek a jelenségek – személyiségtől és élethelyzettől függően gyengébben vagy erősebben – természetes velejárói, ezeket felróni nem szabad.
A továbblépés útja, hogy a beteg és a család ne ragadjon bele a pánikba: fontos, hogy minél előbb azokra a praktikus teendőkre tudjanak koncentrálni, ami az adott szituációban reálisan segíthet a javulásban. A beláthatatlan távoli jövő helyett célszerű az éppen aktuális teendőkre koncentrálni, közelebbi célokat kitűzni, a soron következő lépésre tudatosan felkészülni.
Nem szabad megfeledkezni arról: a rák diagnózisa sok mindent felülír, de a diagnózistól a beteg még ugyanúgy szülő, testvér, szomszéd, barát, munkatárs marad. A megpróbáltatások közepette is törekedni kell arra, hogy a kényszerű betegszerep ne tudja a végletekig háttérbe szorítani az érintett ember többi szerepét, amelyek célt, elfoglaltságot, sikerélményt, örömet nyújthatnak számára. Meghatározó, hogy egy beteg milyen támogató közeget – családtagokat, barátokat – tudhat maga körül, van-e valódi lelki támasza a mindennapokban. Emellett az is sokat számít, hogy a beteg mennyire nyitott és képes segítséget elfogadni például a kórház vagy az osztály pszichológusától, akinek nagy tapasztalata lehet a daganatos betegek által megélt válsághelyzeteken való átsegítésben.
Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról
Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!
