21 évesen újra nő az agydaganatom?

Kazincbarcikán élek, most leszek 21 éves. 6-7 éve operáltak agydaganatra, mely a kisagyba nőtt bele és csak részben tudták eltávolítani. A daganat jó indulatú volt. A legutóbbi alkalommal (tavaly év vége fele) a kontroll vizsgálaton azt mondták, semmi gond. Körülbelül 2 hete a következőket észleltem: hirtelen hányás, hányinger, fáradékonyság, látászavar, tompa fejfájás. Nagyon félek tőle, hogy visszajön az agydaganat. Annyit szeretnék megtudni, önök szerint lehetséges-e, hogy visszajön ennyi idő alatt, s ha igen, akkor lehet-e műtéten kívül más módszerrel gyógyítani?

A leírt tünetek, ahogyan Ön is gondolja, utalhatnak az agyi daganatos folyamat kiújulására is, ezért mindenképpen mielőbbi orvosi vizsgálat szükséges, akár háziorvosánál, akár a korábban Önt operáló idegsebészeti intézményben, ezt nem szabad halogatni. A szükséges vizsgálatok elvégzése után lehet egyáltalán azt megmondani, hogy tényleg daganatos kiújulás áll-e jelen panaszai mögött, vagy valami más.

Az, hogy mire reagál az esetleges kiújuló daganat, illetve milyen kezelést lehet/érdemes adni, sok mindentől függ, például a daganat szövettani típusától is, de általánosságban az mondható, hogy amennyiben egy tüneteket okozó agydaganatot műtétileg el lehet távolítani, általában ezt igyekeznek megvalósítani az orvosok, mert ez ígéri a leghatásosabb eredményt.

Kapcsolódó cikkek:
Agydaganatok
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agydaganat epilepsziás rosszulléttel
Agydaganat: 1 hónap alatt 2 műtét

Glioblasztoma agydaganat gyógyszeres kezelése
Agydaganat, beszámíthatóság
Agydaganat, szívelégtelenség

Agyi áttétek: lehetséges agyműtét?d
Agydaganat: perifocalis oedema

Agyműtét utáni depresszió
Anaplasticus oligoastrocytoma
Visszatérő agydaganatok
Agydaganat 3 hét alatt?
Glioblastoma multiforme kórjóslata
Agydaganat és immunerősítés

Súlyos agydaganat: esély a felépülésre, kiújulásra
Glioblastoma multiforme
Astocytoma agydaganat
Agydaganat, Grade 3-4
Agydaganat: tévedhet a szövettan?
Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés
Agydaganat típusa
Agydaganat kezelése, esélyei
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely
Agydaganat, hirtelen rosszabb-jobb?

Top