26 éves hererákos férfi (jelige: riddick)

26 éves férfi vagyok. A jobb herémet eltávolították két évvel ezelőtt hererák miatt. A furcsa az volt, hogy műtét előtt minden negatív volt, csak a biopszia mutatta ki a rosszindulatú daganatot. Utána is minden eredményem negatív volt, egyedül a PET CT mutatott áttétet a hasfal mögötti nyirokcsomóban. Kaptam három kemoterápiás kezelést, és másfél éve tünetmentes vagyok.

A megmaradt bal herémben néha érzek „húzódást” és a lágyékomban, de nem fáj, csak zavar és megijeszt. A kontrollok eddig rendben voltak és az orvos sem talált semmit. Azt mondta, hogy ez természetes, mivel a maradék herém átvette a másik funkcióját és ezért van ez, s még lesz is.

Továbbá a mellékherém nyomásra érzékeny, hasonlót érzek, mint amikor a daganatom volt. Ezt még nem mondtam neki. Minden apró rezdülésre a szervezetemben áttetre gyanakszom. Érdekelne a véleményük, hogy ezek természetes fájdalmak? Esetleg fantom fájdalom? Minél többet foglalkozom ezzel, annál jobban érzek mindig valamit. Illetve mennyire lenne szükség egy második PET CT-re?

Tisztában vagyok vele, hogy ritkán keletkezik a másik herén tumor, de azért félek.

A kontrollvizsgálaton mindig érdemes pontosan beszámolnia panaszairól, s ha orvosa indokoltnak gondolja, ezek alapján képalkotó vizsgálatok elvégzését írhatja elő, vagy a tervezettnél korában végeztethet például kontroll tumormarker vizsgálatot. Az, hogy mikor van szükség PET-CT-re, orvosa véleményétől és ezeknek a vizsgálatoknak az eredményétől függ. A PET-CT vizsgálat szűrővizsgálat-szerű alkalmazását nem finanszírozza az Országos Egészségségbiztosítási Pénztár (nem lehet befektetni évente a PET-CT gépbe valamennyi, rosszindulatú daganat miatt operált beteget – az önköltséges vizsgálat elvégeztetésének ára nagyságrendileg 250-300 ezer forint).

Amennyiben felmerül a betegség kiújulásának gyanúja, amely más képalkotó vizsgálatokkal nem igazolható, akkor orvosa dönthet a vizsgálat támogatásának kérelmezéséről.

A rákbetegség kiújulásától való félelem érzése természetes, gyakran jelentős szorongást is eredményezhet. Az onkológiai kezelési lehetőségek fejlődésével egyre nő azoknak a betegeknek a száma, akik átestek valamilyen rosszindulatú daganat miatti műtéten, ennek kapcsán esetleg sugárkezelésen és/vagy kemoterápián, s a 3-6 havonta végzett onkológiai kontrollvizsgálatok is megerősíthetik bennük azt az érzést, hogy a kiújulás lehetősége ott lebeg felettük. Ilyenkor az onkológus azt alátámasztandó végezteti a vizsgálatokat, hogy nem újult ki a betegség. Ugyanakkor vannak betegeink, akik ezt úgy élik meg, hogy az onkológus állandóan a rákot keresi bennük.

Egyre több ember tartozik a „rákot túlélők” táborába, akiknek a mindennapjaiban meg kell tanulnia együtt élni a korábbi betegség tudatával, s meg kell tanulnia kezelni azokat az érzéseket, esetleges fantom fájdalmakat, a korábbi műtéti terület környékének érzéstelenségét, zsibbadását, amelyek minden nap jelzik azt, hogy milyen betegségük volt, milyen műtéten estek át. Általában igényel némi időt, amíg a beteg megtanulja megfelelően kezelni ezeket a tüneteket, s kisebb panaszoktól nem fokozódik jelentősen a szorongása. (Fontos ugyanakkor, hogy a jelzésértékű tüneteket nem szabad elbagatellizálni.)

Oldalunkon részletesebben is olvashat olyan egyszerű módszerekről, amelyekkel az indokolatlan félelmeket csökkenteni lehet.

Kapcsolódó cikkek:
Here- és hímvesszőrák
A herék önvizsgálata
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Feszültségkezelő tréning rákbetegeknek

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Hererákgyanú és kábítószerek
Felépülés a hererákból
Hererák kiújulása
Eltávolított here
Hereműtét utáni pszichoterápia
16 éves fiú, csomó a mellékherében 2.
PET CT vizsgálat saját pénzen

Top