Férjem december 6-án sárgult be. Semmi panasz, csak a sárgaság tünete és agyag színű széklet. Kivizsgálások követték egymást. A laporoszkópiás vizsgálatot végző doktor az epevezetéket vizsgálva azt a megállapítást tette, hogy a vezetéket valami kívülről lenyomja, és hogy ez sajnos 90 százalékban daganat szokott lenni, valamint hogy nem egy új keletű dolog. Stentet nem helyeztek be.

A CT és a rákmarker semmit nem mutatott, a röntgenen is „csak” némi árnyékot láttak. Mindezek után január 7-én a Transzplantációs Klinikán Whipple műtét keretében eltávolították a hasnyálmirigy egészét, az epevezetéket, az epehólyagot, a lépet, a patkóbelet és a környező nyirokcsomókat. Ma, egy héttel a műtétet követően már nincs az intenzív osztályon, nem kap fájdalomcsillapítót, a sebből eltávolították az utolsó draint.

Mai nappal elkezdődött a szájon át történő táplálás, némi kis levessel, krumplifőzelékkel és almakompóttal. A férjem 32 éves, élete teljében van, már nem hogy lábra állt, sétálgat. Kérdésem az lenne, hogy ez az elkeserítő statisztika, mely szerint a betegek alig 5 százaléka reménykedhet a túlélésben őrá is vonatkozik??? Fiatal, még műthető állapotban, áttét sehol. Szövettan sajnos még nem érkezett. Tudom, mivel kis esélyünk van rá, hogy a daganat jóindulatú volt, ezért most abszolút elvetendő a hasnyálmirigy transzplantáció. Önök szerint később ez megoldható? Mármint így, hogy egyáltalán nincs hasnyálmirigye, és a cukra 15 annak ellenére, hogy 4 óránként kap inzulint.

Amennyiben nem alakul ki újra daganat, illetve áttét, a szervezet ezt az egyensúlytalanságot kibírja? Az enzimeket hogyan lehet pótolni, amiket a hasnyálmirigy termelt volna? A lép nélkül ilyenkor hová kerülnek az elhalt vörösvérsejtek?

Tudom sokat kérdeztem. Két pici gyermekünk van, és nem jó érzés a bizonytalanság. Kérem válaszolják meg azokat a kérdéseimet, amelyeket csak tudják.