5×6 centis tumor 36 évesen (jelige: nagy család)

A férjemnek a gerinc és a gyomor között egy 5x6cm daganatot találtak. A biopszia low grade tumort igazolt, ami rossz. Minden létező eredménye negatív. Műtétet javasoltak. Ő nem hiszi, hogy rossz, és nem akar műtétet. 36 éves, életerős, három gyermekes apuka.

A kérdésem: mit javasol? Van esélyünk a gyógyulásra?

Levele alapján szövettanilag rosszindulatú daganat igazolódott a férjénél, még akkor is, ha a rosszindulatúság foka alacsony (ezt jelenti az angol kifejezés: low grade).

Feltételezzük, hogy a műtétet azért is javasolják, mert a többi képalkotó vizsgálat nem mutatott más szervben áttétet. (Az inoperábilis, azaz “nem műthető” kifejezés rendszerint már előrehaladottabb stádiumot feltételez, ezért az gyakran jó jel, ha egy tumort még abban az állapotban fedeznek fel, amikor operációval esély van a teljes eltávolítására.) Ilyenkor a daganat eltávolítása gyógyulást is hozhat, tehát férjének érdemes lenne még egyszer megbeszélni a műtétet javasló orvossal vagy a kezelőorvossal a javasolt operációt, valamint a műtéttel, illetve a műtét elmaradásával előálló helyzetben a kilátásokat.

Egy életerős fiatalembernek nagyon nehéz lehet szembenézni azzal, hogy valamilyen, az életét esetleg tartósan befolyásoló betegség indult el a szervezetében, azonban  egy nem áttétes folyamat időben történő kezelése gyógyulást is hozhat, míg a beavatkozás halogatása miatt később lehet, hogy még súlyosabb problémákkal kell szembesülni és megküzdeni.

Kapcsolódó cikkek:
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Feszültségkezelő tréning rákbetegeknek
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
Az önvizsgálat nem a nők “kiváltsága”
Kezelés nélkül mit sem ér a szűrés
Családban is lehet magányos a beteg

Top