A tüdőrák ára

Azt szeretném kérdezni, hogy nincs-e információjuk arról, mennyibe kerül egy tüdőrákos kezelése? Körülbelüli adat is megteszi, mert kellene ez az adat egy vizsgámhoz.

A farmakoökonómia külön tudomány, amelynek részletes tárgyalása meghaladja honlapunk lehetőségeit, ezért csak az alábbi rövid összefoglalást tennénk.

Minden daganatos beteg kezelése és ápolása többféle tételből adódik össze. Egyik ilyen a műtéti beavatkozás és az emiatt szükséges kórházi ellátás, illetve ápolás ára, ha van lehetőség a daganat műtéti eltávolítására. Egy mellkasi műtét több százezer forint értékű beavatkozás, legalábbis az OEP ilyen nagyságrendű összeget utal egy tüdőműtétért az azt végző kórháznak.

A sugárkezelés – lévén komoly technológiát, számítógépes hátteret, magasan képzett orvosokat, fizikusokat is kíván – szintén több százezres összeg lehet. A kemoterápiás szerek ciklusonkénti adagja (amelyet általában 3-4 hetente ismételnek) néhány tízezer forinttól szintén sok százezer forintig terjedhet. Amennyiben a kezelést kiegészítik az erre a betegségre már törzskönyvezett célzott (target) terápiákkal, akkor egy-egy ciklus ára meghaladja az egymillió forintot is.

A citosztatikumokon, célzott terápiákon kívül még sokféle gyógyszerre lehet szüksége a betegnek: új, hatékony (ezért költséges), dobozonként a társadalombiztosításnak több ezer-tízezer forintba kerülő hányáscsillapítókra, fájdalomcsillapítókra, csontáttétek kialakulásakor az áttéteket gátló és a csontok összeroppanását akadályozó, késleltető kezelésre.

A betegségnél figyelembe kell venni azt is, hogy a beteg nem dolgozik, így a beteg és a társadalom is veszít. Ugyanakkor a beteg több segítségre, az utolsó időszakban tartós ápolásra is szorulhat, ekkor részben kórházi költségek keletkeznek, részben a család esik ki a munkából, amelyet a családi kassza is megérez, de társadalmi szinten is veszteségként jelentkezik.

A költséges sugárkezelés és kemoterápia alkalmazása a beteg általános állapota, túlélése szempontjából előnyös, ezért is alkalmazzák, de társadalmilag-gazdaságilag is van haszna ezeknek a kezeléseknek, mert ha a beteg nem esik le a lábáról, nem, vagy minél később (és minél rövidebb időre) válik ágyhozkötött beteggé, az nemcsak önmaga, de a saját környezete, és a társadalom számára is hasznos.

Összefoglalva tehát: az adott költség a fenti téelekből adódik össze, így betegségtípusonként, stádiumonként, s betegenként különböző.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Megéri meggyógyítani a rákbetegeket
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Méltányosságból finanszírozott kezelések
Rákgyógyszerek: nem méltányos sokat várni
Itthon többen halnak meg rákban mint máshol

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?

Top