Agydaganat 25 évesen, orvosi segítség

Segítségért fordulok Önhöz. Bátyám bal két kisujja gyenge volt és 2008 januárjában már alig tudta mozgatni. CT-re küldték, ami rosszindulatú agydaganatot, glioblastomát mutatott ki. Sugárkezelést és Temodal kezelést is kapott. A sugárkezelés során a bátyám homályosan kezdett látni és hiába szólt, nem vették figyelembe. 2008 májusában már nem látott semmit és csak ezután vitték szemészetre. A sugárkezelés előtt semmi probléma nem volt a szemével és a járásával. Kiadták a papírokat és köztük volt egy nyilatkozat, hogy milyen következménnyel jár a sugárkezelés és az is, hogy el lehetett volna utasítani. Ha tudtuk volna, biztosan nem megyünk bele a sugárkezelésbe.

Egyik papírra agydaganat van írva (ez is megkérdőjelezve), a másikon pedig ismeretlen betegség. Akkor miért vitték bele a sugárkezelésbe, ha nem is biztos, hogy ez a betegség? Bátyám a betegség előtt három éve magas vérnyomásban szenvedett. Okozhatta ez a betegséget? Nagyon bánt minket, hogy az orvosok semmit nem tettek az ellen, hogy a bátyám ne veszítse el a látását. Hónapokig volt otthon velünk, mi ápoltuk. Rosszabbul kezdett lenni, száraz köhögés, magas láz gyötri, fáj a torka. A háziorvos beutalta a kórházba tüdőgyulladás gyanújával, most megint kórházban van és a kivizsgálás során sem egyértelmű, hogy tüdőgyulladása lehet. Szeretnénk segítséget kérni, hogy bátyám meggyógyuljon. Még mindig nem adjuk fel, nem akarjuk elveszíteni. Bátyám amúgy 25 éves és azelőtt sosem volt semmi komoly betegsége. Nagyon számítunk Önre, ha esetleg orvost tudna ajánlani!

Konkrét orvost e fórum kereteiben nem tudunk ajánlani. Bátyjánál feltételezhetően azért került sor sugárkezelésre, és az Ön által említett gyógyszeres kezelésre, mert a daganat elhelyezkedése, a környező agyrészletekhez való viszonya nem tette lehetővé, hogy műtéti megoldásra sor kerüljön. (Bár leveléből nem derül ki egyértelműen, hogy nem volt műtét.) Az operációra agydaganat esetében sokszor azért nem kerülhet sor, mert azzal esetleg olyan agyrészek is károsodhatnának, amelyek a létfontosságú funkciók fenntartásáért felelősek.

Leveléből nem derül ki, hogy a sugárkezelés óta eltelt időben hogyan alakult az agydaganat mérete, nem derül ki, hogy hol jelentkezett az agyban a tumor, illetve jelentek-e meg esetleg újabb gócok az agy területén. Mindezen ismeretek hiányában azt sem lehet kizárni, hogy a látásromlást a méretében növekvő daganat vagy a körülötte növekvő vizenyő (ödéma) okozta, ezek a tényezők ugyanis sajnos szintén állhatnak a látásromlás hátterében, s nem biztos, hogy mindez kifejezetten a sugárkezeléssel függ össze.

Kapcsolódó cikkek:
Agydaganatok
Daganatok jellemzői
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Glioblastoma multiforme kórjóslata
Agydaganat és immunerősítés
Súlyos agydaganat: esély a felépülésre, kiújulásra
Glioblastoma multiforme
Astocytoma agydaganat
Agydaganat, Grade 3-4
Agydaganat: tévedhet a szövettan?
Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés
Agydaganat típusa
Agydaganat kezelése, esélyei
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely

Top