Agydaganat kezelése, esélyei (jelige: Agydaganat)

Anyukámnak 5 cm nagyságú térfoglalást mutattak ki, mely glioblasztoma multiforme agydaganatra utal. Nem lehet műteni. A sugárt januárban vette fel, a Temodál gyógyszert nem szedheti, mert a szövettan a daganat jóindulatú részéből lett véve és így attól függetlenül, hogy rosszindulatú a daganat, nem kaphatja.

Március végén volt újra MR vizsgálat, nőni nem nőtt a daganat, de nem is kisebbedett. Ugyanolyan, egy állapotban van, stagnál. A sugár hatására ennek kisebbedni kellett volna elvileg?

A mozgása az nagyon-nagyon gyenge és dagad a jobb lába (lábfeje) is kb. 3 hete. A daganat is jobb oldalon található. Nagyagy rosszindulatú daganata. A felüléshez elég sok esetben segítség kell. De aztán bottal megy már magától. A keze és a lába is remeg. Ez a daganat miatt lehet vagy a sugár mellékhatása? Jó lenne, ha tudnának erre választ adni, mert nem igazán akar ebben segítségünkre lenni egy kezelőorvos sem. Napi 1 szem Fulossemidet is kap.

Továbbá érdelődnék, hogy a búzacsíra, gránátalma természetes bevitele (nagyon nagy adagban) mennyiben segítheti elő a daganat betokosodását, meszesedését? Ilyen betegségnél elképzelhető, hogy ha az orvosi terápiát kiegészítjük nagy adagban természetes alapanyagokkal, akkor a daganat kisebbedhet, esetleg betokosodhat? Immunrendszer erősítésével vissza lehetne fordítani az állapotot? Ha esetleg 1-1,5 évig nem nő, remélhetünk valami pozitív eredményt? Önök szerint már az is pozitív, hogy stagnál?

Előre is köszönöm az eddigi sok segítséget. Nagyon jó, hogy Önök vannak. Sok sikert kívánok munkájukhoz.

Elképzelhető, hogy a sugárkezelés lelassította a daganatsejtek osztódását, s így a daganat növekedését. Jobb esetben a daganat meg is kisebbedhetett volna, de az egyes daganatok sugárérzékenysége egyénenként más és más. Az is eredménynek számít, hogy a nem műthető daganat méretében nem növekedett.

Valószínű a jobb oldali lábdagadás (vizenyő) és jobb oldali agydaganat között nincs ok-okozati összefüggés. A felülési, illetve járási nehézségek, valamint a remegés hátterében nagyobb valószínűséggel áll maga a daganat, s ez nem a sugárkezelés következménye.

Az Ön által felsorolt, gyógyszerként nem törzskönyvezett készítményekről nem áll rendelkezésre elegendő tudományos, statisztikailag megfelelően alátámasztott adat arról, hogyan hatnak a rosszindulatú agydaganatokra, illetve a nem operálható glioblastoma multiforme elváltozásra. Amint azt többször jeleztük, a különféle, kereskedelmi forgalomban kapható, de gyógyszerminősítéssel nem rendelkező termékekről nem tudunk állást foglalni.

Kapcsolódó cikkek:
Agytumor: tünetek, felismerés, gyógyulási esélyek
Méltányosságból finanszírozott kezelések
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterpia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Előzmény:
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely

Top