Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés

S.O.S. érdeklődni szeretnék, hogy a Medrolt mivel lehet helyettesíteni? Sajnos anyukámnak gyomorvérzést, fekélyt okozott. Továbbá a cukorja is felment és trombózist is kapott. Mindent egyszerre. Glioblastoma agydaganata van, sajnos műteni nem lehet. Mivel belgyógyászaton van, nem adnak neki más nyomáscsökkentőt, ehhez kérném segítségüket.

Meg kellett tőle vonni, annyira rossz lett az állapota. Milyen nyomáscsökkentő van még ezen kívül forgalomban, amit szedhetne? Ki írhat fel más nyomáscsökkentőt részére? Kezelőorvosa vagy a körzeti orvos? Ezekhez kell-e káliumot szedni? Amióta nem szedi a Medrolt, napról-napra nagyon zavarossá válik: olyan mintha máshol járna, nem lehet vele rendesen beszélni. Nagyon aggódunk. A nagyagy rosszindulatú daganata a lebenyben. Válaszuk életbevágóan sürgős lenne.

Az agyi áttétek, agyi daganatok esetén alkalmaznak úgynevezett agynyomás-csökkentő kezeléseket. Ezek között a szteroidok csoportjába tartozik az Ön által említett gyógyszer, emellett különféle vízhajtókat, infúzióban mannisolt, illetve szájon át glicerin oldatot szoktak adni a betegeknek annak érdekében, hogy az agyban lévő daganat körüli vizenyő mennyisége csökkenjen, ezáltal a beteg esetlegesen fennálló idegrendszeri tünetei mérséklődjenek.

Mint minden gyógyszernek, ezeknek is lehetnek mellékhatásai: a szteroidok károsíthatják a gyomor nyálkahártyát, arra hajlamos betegnél emelik a vércukrot (diabetogén hatásuk van), édesanyjánál is ez következhetett be.

Ha leveléből jól értjük, édesanyja jelenleg kórházban van: ott az orvosok pontosan ismerik az alkalmazható kezeléseket és ezek mellékhatását. Feltételezhető, hogy édesanyja állapotában, az előrehaladott daganatos betegség mellett egyensúlyozni kényszerülnek az alapbetegség kezelése és a kezelés kapcsán jelentkezett mellékhatások ellátása között, hiszen mind a kettő veszélyes lehet a beteg szempontjából. A kórházban lévő betegnek az ottani kezelőorvos rendelhet gyógyszereket, hiszen ő ismeri legjobban a beteg kórelőzményét és általános állapotát.

Sajnos az agyi daganatoknál van olyan helyzet, amikor már a fentiekben felsorolt agynyomást csökkentő kezelések sem elég hatékonyak, s ezek alkalmazása mellett is zavarttá válik a beteg, vagy egyéb idegrendszeri tünetek jelentkeznek. Ezekben a szituációkban – mivel a daganat mérete fokozatosan növekszik az agyban – már nem javítja a beteg állapotát, ha megkísérlik a tumor körül lévő vizenyő csökkentését.

Kapcsolódó cikkek:
Agydaganatok
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agydaganat típusa
Agydaganat kezelése, esélyei
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely

Top