Anyu jeligével írtam már Önöknek, arra választ is kaptam, amit köszönök. Édesanyámnál szept. 28-án derült ki, hogy rosszindulatú agydaganata van, a helyi kórházból továbbirányítottak bennünket egy másik kórházba, bár ne tették volna, mondván, hogy ott tudják kezelni.
Folyamatosan infúziót kapott, vettek szövetmintát az agyból, a pontos diagnózist nem mondták, sugárkezelést kezdtek el, amiből csak 5-öt tudtak adni, mert addigra olyan rossz állapotba került, hogy nem folytatták a kezelést. Nov. 4-én elesett (állítólag), onnantól kezdve rohamosan romlott az állapota: pelenkázni kellett, nem tudott felülni sem az ágyban, mindig be volt kötve a karja, be volt dagadva, lázas volt.
Ha kérdeztem az állapotáról az orvosokat, soha nem kaptam kielégítő választ semmire. November 17-én sajnos meghalt. Azt mondta az orvos, a daganat elérte az agykamrát és centrális láz lépett fel. Nagy nehezen felfogtam, és próbáltam megérteni.
Erre most kaptam meg a halottvizsgálati bizonyítványt, amiben ez áll: felkarti tályog, ebből következő sepsis, ebből közvetlen halálok, szívelégtelenség. Akkor most miért halt meg, és ezt miért nem vették észre, és miért nem kezelték? Akkor ilyen rövid idő alatt nem is az agydaganat okozta a halálát? A tályog mitől alakulhatott ki, és hogyan nem lehetett azt időben észrevenni. Tudom, hogy halálos betegsége volt, de még pár hónapot talán köztünk maradhatott volna, ha nem alakul ki nála a vérmérgezés, az agydaganattal talán még ma is élhetne.
Kérem segítsenek megérteni, hogyan történhetett ez, így ez számomra érthetetlen.
A boncolásnak az az értelme, hogy felfedezhet olyan elváltozásokat, amelyekre az életben az akár nagyon részletes kivizsgálás és gondos betegfigyelés mellett sem derülhet fény. Boncolásra napjainkban legtöbbször akkor kerül sor, amikor nem egyértelműek a klinikai tünetek, ellentmondásosak a labor és képalkotó vizsgálati eredmények, a klinikai lefolyás során felállított diagnózis, s az erre adott kezelés ellenére a folyamat rosszabbodik, halálhoz vezet. (Rosszindulatú, áttétes betegségben szenvedőknél gyakran nem kerül sor a boncolásra, ha ismert a szövettan, és egyértelmű a betegség lefolyás.)
A boncolás fel tud tárni olyan morfológiai eltéréseket, vagyis a szervekben, szövetekben jelentkező elváltozásokat, amelyeket a legjobb diagnosztikus módszerekkel sem lehet észlelni a beteg életében. Ugyanakkor sok olyan folyamat is van, amire a boncolás sem adhat egyértelmű választ (például egy szívritmuszavar a betegnél az EKG-n látszhat, de az élettelen szervek boncolása során ezt nem lehet azonosítani). A boncolásnál ezért szükséges a megelőző klinikai lefolyás, a kórtörténet alapos ismerete is, s az életben tapasztalt kórlefolyás, valamint a boncolási eredmények alapján igyekeznek meghatározni a halál okát, s a beteget kezelő orvos és a boncolást végző patológus szakember együttesen igyekeznek választ adni arra a kérdésre, hogy miért halt meg a beteg.
Tekintettel arra, hogy az Ön édesanyja esetében a halottvizsgálati bizonyítványon olyan diagnózist talált, amelyről édesanyja életében nem volt tudomása, érdemes esetleg felkeresni az édesanyját kezelő orvost, vagy annak az osztálynak a főorvosát, ahol édesanyját kezelték, mert a klinikai lefolyás és a már általuk is ismert boncolási eredmény ismeretében ott pontosabb választ adhatnak az Önben felmerülő kérdésekre.
Kapcsolódó cikkek:
Agydaganatok
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Segítség rákbetegeknek és családtagjaiknak
Előzmény:
Agyi áttétek: lehetséges agyműtét?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agydaganat: perifocalis oedema
Agyműtét utáni depresszió
Anaplasticus oligoastrocytoma
Visszatérő agydaganatok
Agydaganat 3 hét alatt?
Glioblastoma multiforme kórjóslata
Agydaganat és immunerősítés
Súlyos agydaganat: esély a felépülésre, kiújulásra
Glioblastoma multiforme
Astocytoma agydaganat
Agydaganat, Grade 3-4
Agydaganat: tévedhet a szövettan?
Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés
Agydaganat típusa
Agydaganat kezelése, esélyei
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely