Agyi áttétek, utolsó stádium (jelige: TIKE)

Az édesanyámnál agyrázkódásos tünetek után diagnosztizáltak idén februárban a kisagyban rosszindulatú daganatot (jobb hátsó scala, kisagy-hídszöglet). A tumort csak subtotalisan (részlegesen?) tudták eltávolítani a pécsi tudományegyetemen, mivel az orvosok elmondása alapján fontos részeket érintett. A szövettani lelet alapján a világossejtes adenocarcinoma típusa alapján tüdő eredetre gondoltak az orvosok.

Két hete lett meg a mellkas CT eredménye: a jobb oldali s4 és a bal oldali s3 magasságában kerekded, hyperdens képlet ábrázolódik, mely met-nek megfelel. Az onkológián azt mondták, hogy a tüdejében levő daganatok is már áttétek, és nem tudják, hogy hol van az elsődleges daganat. Édesanyám jelenleg 39 kg, azt mondták nem alkalmas kemoterápiára és sugárkezelésre sem, mert nem bírná ki.

A februári műtét előtt „csak” szédült és homályosan látott. Most azonban pelenkát adok rá (biztos ami biztos, mert nem érzi mindig mikor kell mosdóba mennie), a poharába nem bír pontosan innivalót önteni, a szájához jobb kézzel nem tudja odaemelni a poharat (mindig a szájához képest balra érkezik meg a pohár), nem tudja biztonsággal fogni a kanalat. Nagyon látványosan gyengült az elmúlt 3 hétben (ápr. 11-én még járókerettel ugyan lassan, de ki tudott menni a konyhába, mosdóba, stb.), most azonban alig tud felülni az ágyból. Nem emlékszik – alkalmanként fordult még csak elő – olyan dolgokra sem, amit mondjuk előtte 20 perccel mondtam neki…

Annyit mondtak az onkológián, hogy a 4. stádium azon részében van, amikor már csak fájdalomcsillapításnak van értelme – bár nem panaszkodik, hogy fájna valamije – és már nagyon kevés ideje van hátra, mert a tumor az agyában valószínűleg még agresszívebben kezdett növekedni a műtét óta, gyakorlatilag bármelyik pillanatban összeomolhat a keringése vagy a légzése…

Félve kérdezem, hogy ezen tünetek alapján mennyire rövid az az idő, amíg még köztünk lehet, illetve mire számítsak még vele kapcsolatban (gondozás, stb.)? Mert sajnos az nem megoldható, hogy minden nap folyamatosan mellette legyek. Meddig húzódhat el az a stádium, amikor már nem tud magáról, és tényleg kellene, hogy legyen mellette valaki a nap 24 órájában?

Nagyon nehéz kérdést tesz fel, mert nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyi ideje van hátra egy betegnek, még akkor sem, ha az orvos látja a beteget és részletesen ismeri az eredményeket. Vannak átlagok, de azoktól igen jelentős eltérések lehetnek mind negatív, mind pozitív irányba.

Sajnos édesanyja esetében, figyelembe véve a betegség eddigi lefolyását, a folyamatos és elég gyors rosszabbodást, a levelében leírt általános állapotot, átlagosan néhány hétre, esetleg hónapra lehet számítani, s biztosan nem évekre.

A kisagy mellett vannak a légzési és keringési központok, azon a területen, ahol az agy elkeskenyedik, és nem sokkal később a gerincvelőben folytatódik. Mivel a kisagyban a fokozódó idegrendszeri tünetek alapján növekvő daganat véleményezhető klinikailag, ezért mondták, hogy bármikor összeomolhat a légzés és/vagy a keringés.

Lehetőség esetén át kellene gondolni, hogy a családtagok között megosztva ki tudna Önnek segíteni abban, hogy édesanyját gondozzák, mellette legyenek. Amennyiben az Önök lakhelyén vagy ahhoz közel van a végstádiumú betegek emberi testi-lelki ellátásáról gondoskodó hospice osztály, ott is lehetne tájékozódni az ápolási lehetőségekről. Emellett információt a háziorvosuktól is kaphatnak, akár a vonzáskörzetben lévő otthoni ápolási szolgálatokról, amelyek társadalombiztosítási térítés alapján (az orvos által kirendelve) napi 1-2 órát tudnak segíteni. Folyamatos gondozás általában ezeknél az ápoló szolgálatoknál térítés ellenében lehetséges.

Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Végstádium: a hospice az elhagyatottság ellen küzd

Korábbi kérdések és válaszok a tüdőrákról:
Tüdőrák agyi áttéttel: csökkenő és növekvő tumor
Tüdőrák agyi áttéttel
Tüdőrák, agyi áttét, sugárkezelés
Tüdőrák, agyi áttét, morfium, haláleset
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák, agyi áttét

Top