Már korábban is kapcsolatba léptem Önökkel és leveleimre válaszoltak is, amit köszönök. Most újabb kérdésem lenne. 5 éves gyermekemnél 2008. január 17-én agytumor eltávolítás történt, a szövettan medulloblastomát igazolt, de nem tudták teljesen eltávolítani. Az ezt követő sugár és kemoterápia a benn maradt részt elpusztította, a legutóbbi MR vizsgálat nem mutatta ki a daganat benn maradt részét. A kezelési protokollunk őssejtszeparálást is tartalmazott, amin már túl vagyunk, novemberben kapja vissza, ha rendben lefolytattuk az előírt kezeléseket.
Azt szeretném kérdezni, hogy ezzel növelhetik-e a túlélés esélyeit? Ahogyan elmagyarázták nekem, ez egy nagyon kemény terápia lesz, nem lesz védekező rendszere, teljesen elpusztítják a csontvelőt, de vele együtt a rákos sejtek is el fognak pusztulni. A medulloblastoma agydaganat ezek után is kiújulásra hajlamos lehet? Ezt szeretném tudni.
Az agresszív kemoterápiás kezelés célja valószínűsíthetően a rákos sejtek elpusztítása, amelynek mellékhatásaként a vérképző rendszer is jelentősen károsodhat, ezért kerülhetett sor őssejtek legyűjtésére. A beavatkozás veszélyeiről, „keménységéről” és kockázatairól, valamint a reálisan várható eredményekről a kezelőorvos adhat – akár ismételten is – alaposabb felvilágosítást. Sajnos, egy sikeres kezelés után is marad némi esélye a daganat kiújulásának. A korábban hasonló betegségben tapasztalt pontos kiújulási arányokról is a kezeléseket összefogó orvostól kaphat információt.
Kapcsolódó cikkek:
Agytumor: tünetek, felismerés, gyógyulási esélyek
Gyerekeket fenyegető tumorok
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterpia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Haldokló gyerekeket szolgálnak
Rákbók gyógyult gyerekek olimpiája
Előzmény:
Agydaganat reális kilátásai
Agydaganat 5 évesen
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agydaganat 5 évesen – 2.
Agydaganat 5 évesen
Agydaganat 7 évesen
Glioblasztoma multiforme kezelése
Agydaganat 8 évesen
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely