Állandó rákfélelem (jelige: egy aggódó tanárnő)

38 éves tanárnő vagyok, aki nagyon fél a daganatos betegségektől. 4 éve egy hónapot kellett várnom egy vastagbéltükrözésre, ezalatt szinte minden nap utánaolvasgattam, hogy mitől lehet véres a székletem. Minden alkalommal a vastagbélrák rémisztő címe tűnt fel a neten. Ez időben halt meg keresztapám szájüregi daganatban. Lesoványodva, nagyon-nagyon sajnáltam. Nagyon sokat dohányzott, de azt hiszem a mai napig nem tudtam feldolgozni mindazt, ami vele történt.

Végül is az eredményem jó lett, a proktológus által vastagbélgyulladás nem volt megállapítható, csak egy aranyér. Egészen addig egészséges hozzáállással rendelkeztem, most már évente-félévente járok nőgyógyászati, tüdő, mammográfiai, bőrgyógyászati, fogászati szűrővizsgálatokra. Az enzimes vastagbélszűrést is megcsináltatom 2 évente, hasi UH évente. Állandóan utánaolvasok, ha valamilyen eltérést találok magamon. Nem keresem ezeket, de ha egy anyajegyet fedezek fel, azonnal rohanok, és közben már azt gondolom, hogy nagy baj van. Ezen odafigyelés mellett folyamatosan aggódom, és talán a legkisebb problémánál is daganatot képzelek.

Jelen problémám – ami persze nem elhanyagolandó -, hogy reggelente barnás színű a nyálam. Véres ízt is érzek. De csak reggel. Voltam fül-orr-gégésznél, voltam fogorvosnál, készíttettem panorámaröntgent (ínysorvadás is lehet), arcüregröntgen, és most a három hónapja készített gyomorröntgen után gyomortükrözésre szánnám el magam.

A családom arcán már előre látom a megdöbbenést: na, most kihez fog beutalót kérni? Mellettem szóljon, hogy a gégész csak a gégémet nézte meg, én kértem az arcüreg röntgen beutalót, még a nyaki mirigyeimet sem nézte meg. Pedig orrmelléküregből is eredhet a barnás váladék, avagy a nyálmirigyek… A háziorvosom, mindig csak mosolyog és ugyanazokat a mondatokat ismételgeti: biztosan nincs itt probléma… várjunk egy kicsit…

Nos, a kérdésem az lenne, indokolt-e a gyomortükrözés? A gyomorröntgen a cardiáig érő éhgyomri secretum miatt mérlegelendővé teszi. Illetve vaskosabb a gyomor redőzete a röntgen alapján. 4 éve volt tükrözésem, de itt csak funkcionális Dyspepsia volt az eredmény.

Hogyan próbáljam ésszerűen magamba sulykolni, hogy ne mindig a legrosszabbra gondoljak? Egyébként nagyon mosolygós, optimista nő vagyok, ezektől eltekintve.

Kicsi a valószínűsége, hogy a barnás színű nyál összefüggne gyomorrendszeri betegséggel. Reálisan valóban szájüregi betegséget vagy fogászati problémát érdemes ilyenkor keresni, de Önnél ezek a vizsgálatok nem jeleztek jelenleg kóros eltérést.
A daganatos betegségek valóban gyakori betegségek, hiszen a fejlett nyugati társadalmakban kb. minden harmadik embernek lesz élete során rosszindulatú betegsége. Ezek a betegségek egyébként általában idősebb korban, 50-60 éves kor körül kezdenek halmozódni, de persze előfordul olyan is, hogy fiatalabb emberben alakul ki a betegség.
A rosszindulatú betegségek kialakulásának számos tényezője nem ismert, de sok tényező már régóta ismert, ezek közé tartozik a dohányzás, az alkoholfogyasztás, bizonyos vírusfertőzések, környezeti ártalmak, stb. A levelében keresztapja esetében említett szájüregi rák például típusosan olyan betegség, amely igen szoros ok-okozati összefüggést mutat a dohányzással és az alkoholfogyasztással, a betegek túlnyomó többsége dohányos.
A rosszindulatú betegségek időben történő észleléséhez valóban fontos, hogy esetleges tünetek, panaszok kivizsgálásra kerüljenek, s emellett fontos a szűréseken való részvétel (az Ön esetében pl. a méhnyakrákszűrés, pár év múlva az emlőrákszűrés.). A betegségektől való szorongás egyénenként változik, nincs olyan általános szabály vagy csodaszer, amivel önmagába tudná sulykolni, hogy ne gondoljon mindig egy esetleges rosszindulatú betegségre. Időnként megpróbálhatja például, hogy támaszkodik háziorvosa véleményére. Esetleg olvas a feszültségcsökkentésre, aggódásra enyhülést kínáló könyveket, relaxál, meditál, ha súlyosabbnak érzi a szorongását, esetleg pszichológiai segítséget is próbálhat kérni.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Szűrővizsgálatok
Örökölhető a rák? Örökségből ritkán lesz daganat
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?
Az emberek fele rákbeteg lesz?

Korábbi kérdések és válaszok a rák öröklődéséről:
Örökölni a rákot: nagyobb a kockázat?
Öröklés: rákbetegség esélye a szülők után
Kiküszöbölni az öröklődést?
Öröklődés? Több rákos a családban
Örökölhető a húgyhólyagrák?
Öröklődő méhnyakrák?

Öröklődő vékonybélrák?
Örökölhető-e a HPV?
Vastagbélrák a családban
Halmozódó bélrák a családban
Vastagbélrák a családban
Bélrákok kockázata
Örökölhető a gégerák, nyelőcsőrák?

Top