1.) A 75 mg Dolforint folyamatosan felragasszuk, nem kell szünetet tartani időközönként?
2.) Gégerákom volt, 2009. októberben csontáttétet mutattak ki a vizsgálatnál. Novemberben a hasi, mellkasi CT májban 30 mm foltot, és mellhártya daganatot mutatott. 2010. májusban kaptam Ciszplatin+5fu kezelést. Nem késő már? Mert a folt nagyobb lett. Most már nem adnak kezelést, mert 60 kg vagyok, meg már úgyis mindegy! Vagy a késlekedés nem számít? Vagy már akkor is késő volt! Mit tehetek ezután, várjam a halált?
A tapasz alkalmazásánál nem kell időközönként szünetet tartani. Sőt, egy ilyen szünet azzal járhat, hogy akár nagyon jelentős mértékben felerősödhetnek a fájdalmak. Ezeknek az erősebb fájdalomcsillapítót tartalmazó tapaszok alkalmazásának az a célja, hogy a tapasz folyamatosan leadva a hatóanyagot, tartós fájdalommentességet eredményezzen. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a fájdalom nem állandó mértékű, időnként jelentkezhetnek erősebb fájdalommal járó időszakok is, amikor a tapasz mellett egyéb fájdalomcsillapító alkalmazására is szükség lehet. Ilyenkor beszélünk úgynevezett áttöréses fájdalomról.
Ha megfelelően van beállítva a tartós fájdalomcsillapítás, pl. a tapasz, akkor ritkán jelentkezik ilyen áttörő fájdalom, s ritkán van szükség úgy gyógyszer szedésére, hogy azt a beteg a fokozódó fájdalom miatt vegye be. A megfelelő fájdalomcsillapítás beállítása az orvos és a beteg közötti együttműködésen, megfelelő kommunikáción, a panaszok átbeszélésén is múlik, s időnként szükség lehet a beállított fájdalomcsillapítók adagjának vagy fajtájának módosítására is, ha nem érhető el kielégítő fájdalommentesség.
Levelének második fele alapján sajnos olyan daganatos betegségben szenved, amely a szervezetet több helyen érinti, s soraiból az derül ki, hogy az alkalmazott kombinált kemoterápiás kezelésekre nem reagált megfelelően a betegség. Részben ez lehet az oka, hogy nem folytatták a kezelést, részben az, hogy amennyiben a beteg általános állapota gyenge, akkor a kezelés jelentős terhelést jelenthet számára, s nem hozza meg a várt előnyt (a betegség lassítását vagy javítását).
Ebben a nehéz élethelyzetben nincs egyértelmű recept, hiszen személyiségfüggő, kinek mi jelenthet megnyugvást, mi szerezhet örömet vagy mi adatik meg, azaz mennyiben számíthat családtagokra, barátokra, esetleg sorstársközösségre, mennyiben nyitott esetleg onkopszichológiai támasz igénybevételére. Az aktív onkológiai kezelés leállásától függetlenül oda kell figyelni a tünetek enyhítésére, az úgynevezett palliatív terápia eszköztárára.
Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Garat- és gégerákok
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Betegek végstádiumban: új a hospice segítésig
Ki miben hisz? Mi értelme a betegségnek?
Hospice: segítség végstádiumban
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Csontfájdalmak sajátos kezelése
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Meggyógyult áttétes gégerák? 2.
Meggyógyult áttétes gégerák?
Csontáttétes gégerák
Nyelvgyökrák: ízérzékelés és állkapocs-duzzanat
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Gégerák és permetezés
Gégerák, kifekélyesedés
Gégerák kilátásai
Garatrák lézeres kezelése?
Áttétes gégerák
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?
Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása