Áttétes gégerák (jelige: donszotyko)

Édesanyámnál három hónapja gégerákot diagnosztizáltak. Sajnos már áttétek képződtek a nyaki nyirokrendszerben és a hangszalagokon is. A felvázolt lehetőségek közül a gége teljes kiirtását elutasította, ugyanis nem ígértek neki ezzel sem teljes gyógyulást. Az alapbetegsége miatt (SLE) elég sok egyéb egészségügyi problémája is van, ami mellé nem akart még több szenvedést felvállalni (három infarktus, többszörös combcsonttörés, stb.).

Szeretném megtudni, hogy kezelések és műtét nélkül mire számíthatunk, milyen lehet a betegség lefolyása, meddig tarthat és egyáltalán lehet-e így méltósággal, emberi mivoltát megtartva távozni ebből a világból? Jelenleg Preventa 105 vizet fogyaszt és ezüstkolloidot.

Ahogyan már sokszor megírtuk, nem lehet pontosan megjósolni, hogy mire lehet számítani a pontos várható túlélési időt, vagy a konkrét panaszokat illetően (légzési panaszok, vérzések vagy valami más probléma). A műtét, esetleg a sugárkezelés a betegek jelentős részénél késleltetheti a betegség rosszabbodását, ezért is kerül sor alkalmazására még olyan esetben is, amikor már ezektől a beavatkozásoktól sem várható teljes gyógyulás, csak a rosszabbodás késleltetése.

Az Ön által említett, kereskedelmi forgalomban kapható termékekről, mivel azok nem gyógyszerek, érdemben nem tudunk állást foglalni.

Kapcsolódó cikkek:
Garat- és gégerákok
Fájdalomcsillapítás
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápia a tumorok ellen
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
Daganatok jellemzői, stádiumbesorolás
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?

Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása
Stent és szonda, betegszállítás

Top