Édesanyámnál november végén diagnosztizáltak agydaganatot. Több daganat volt az agy körül, az egyiket kioperálták, a többi nem veszélyeztette az életfunkcióhoz szükséges szerveket. Pár nap múlva kiderült, hogy az alapbetegség kissejtes tüdőrák. A bal oldali tüdő és hörgők el vannak zárva, illetve a mellékvesében is találtak daganatot.

Végigcsináltuk az agy besugarazását és utána pár napig jobban volt, azonban három napja teljesen leromlott az állapota. Ma kellett volna a tüdőszanatóriumba mennünk megbeszélni a kemoterápiát, de Édesanyám állapota annyira leromlott, hogy az ajtóig sem tud elmenni. Telefonon beszéltem a kórházzal, ahol azt mondták (mivel náluk „csak” ambuláns kezelés keretein belül diagnosztizálták a rákot), hívjam fel a körzeti orvost, aki megvizsgálja Édesanyámat és eldönti, hogy van-e szüksége kórházi kezelésre. A körzeti orvosa (10 km-re van tőlünk) azt válaszolta, hogy ő nem érti. Nem tud ma kijönni, mert délelőtt rendel, délután testületi ülése van, de megírja a beutalót holnapra a mentőnek.

Visszahívtam a kórházat, ahol közölték: hova fogja kérni a beutalót a körzeti orvos, ha nem is nézte meg az Édesanyámat, és ez nem eljárás…

Kérdésem a következő: mivel megjártunk egy csomó kórházat (Édesanyám ezelőtt soha nem járt kórházban és minden évben részt vett tüdőszűrésen is! Szeptemberben volt utoljára, ahol nem vettek észre semmit!), a II. belklinikára került mikor rosszul lett. Ott a folyosón több látogató előtt közölték, hogy agytumora van. Utána az Amerikai úton műtötték, Törökbálinton diagnosztizálták a tüdőrákot és a Kékgolyó utcában kapta a sugárkezelést.

Mindezt 2 hónap alatt, viszont átfogó felvilágosítást senkitől nem kaptunk. Mit tudok tenni? Egyáltalán milyen esélyei vannak, mennyire lehet javítani az életminőségén? Két kiskorú gyereket nevelek egyedül, édesanyám itt van velünk. Nem szeretném mindenáron kórházba vinni, csak ha van értelme. Viszont azt sem szeretném, ha a gyerekeknek ezt végig kellene élni. Őket édesapjuk egy időre talán magához venné, de mivel nem tudom még körülbelül sem, hogy mik az esélyek, így nagyon nehéz erkölcsileg, fizikailag, lelkileg, anyagilag, minden tekintetben. Ez a két hónap romba döntötte a családot.

Úgy érzem, senki nem akar felelősséget vállalni, de nem hiszem, hogy egy hozzátartozónak a bizonytalanságnál van rosszabb. Minden választ szívből köszönök!