Betegség lelki kezelése (jelige: Hozzátartozó)

A párom édesanyjáról nemrég derült ki, hogy beteg, s azt szeretném kérdezni, hogy én mit tudok tenni, segíteni, úgy, hogy ne tűnjön tolakodásnak, beavatkozásnak, illetve hogyan beszéljek a párommal erről? Szerintem nem fogta fel, hogy mi történik vagy blokkolt, nem tudom. Nagyon közel állnak egymáshoz és nem tudom, hogy ez a jobb, hogy úgy tesz, mintha egy influenzáról lenne szó vagy ha zokogna.

Az, hogy párja édesanyja milyen segítséget fogad el Öntől, függ attól is, hogy eddig milyen volt a kapcsolatuk. Egy súlyos betegség rémével szembekerülő ember legtöbbször örül a nem tolakodó érdeklődésnek, odafordulásnak, tapintatos kérdésnek.

Egy krónikus beteg segítése során praktikus feladatok is gyakran nagy számban jelentkeznek, még akkor is, ha a beteg nem szorul ápolásra, folyamatos gondozásra. Ilyen pl. orvosi vizsgálatokra, képalkotó vizsgálatokra szállítás, pár nappal később elkészülő leletek beszerzése, gyógyszerkiváltás, stb. Ezekben párja is segíthet az édesanyjának, még akkor is, ha nehezen néz szembe közeli hozzátartozója betegségével.

A betegek és a hozzátartozók gyakran tabutémának tekintik a betegséget, mert úgy vélik, ezzel „kímélik” hozzátartozójukat – a kölcsönös hallgatás viszont olykor több feszültséget és feldolgozatlan traumát okoz mint az őszinte, intim megbeszélése a problémáknak, félelmeknek. Sok férfi az ilyen helyzetekben gyakran igyekszik gátat vetni az érzelmeinek, de befelé lehet, hogy zokog vagy szorong, tehát ő is támogatásra szorul, ha kifelé nem is jelzi. A betegekről való gondoskodás, a beteg ember ellátása, a vele való beszélgetés hagyományosan női szerepnek számít, talán ez is oka, hogy a férfiak nehezebben küzdenek meg az ilyen helyzetekkel.

Természetesen nagyon sok múlik azon, hogy konkrétan milyen betegségről, s annak milyen stádiumáról van szó, azaz miféle beavatkozások, kezelések várnak a betegre, s azok mennyiben fogják korlátozni az eddig megszokott mindennapi életvitelét.

Összességében egy ilyen helyzetben azt lehet tanácsolni, hogy hallgasson a megérzéseire: ha szeretne segíteni párja édesanyjának, jelezze neki néhányszor szóban is, hogy szívesen segítene abban, amire neki szüksége van. Remélhetőleg ez a viszonyulása lehetővé teszi a beteg számára, hogy segítséget kérjen, s el is tudja azt fogadni, hogy merjen egy kicsit Önre támaszkodni.

Kapcsolódó cikkek:
A betegséggel lélekben is meg kell küzdeni
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Családban is lehet magányos a beteg
Segítség a rákbetegek családtagjainak

Top