Tíz éve túlélő emlőrákos vagyok. Leleteim első perctől negatívak, jó állapotban vagyok. CA 15-3 nálam mindig kissé emelkedett volt (38-48 között ingadozott), évek alatt parányit mindig emelkedik (1-2 pontot). Lehet ennek prognosztikai jelentése?
Tudom, hogy a normál érték nem mindig egyenlő a daganatmentességgel. Kérdezném: az elejétől kezdve emelkedett TM értékek ugye kizárják a daganatsejt-mentességet?
Nem lehet azt mondani, hogy az elejétől kezdve emelkedett tumormarker érték kizárná a daganatmentességet. A tumormarkerek olyan anyagok, amelyek a szervezetben normálisan is előfordulnak. Emelkedésüket, akár átmeneti kiugrásukat okozhatja olyan folyamat is, amelynek nincs köze a rosszindulatú daganathoz, ezért is kontrollálják első lépésként egy későbbi időpontban újra a hirtelen kiugró értékeket az onkológusok.
A normálértékekről, amelyek laboronként és vizsgálati reagensenként különbözhetnek, azt lehet mondani, hogy ezek tulajdonképpen önkényesen, tapasztalati tények, adatok alapján meghúzott határvonalak, tehát a betegek néhány százalékánál lehet az ismételten mért érték némiképp magasabb a normálértéknél. (Ugyanakkor, ha a normálértéket jelentősen megemelnék, nem működne megfelelő erősségű figyelmeztető jelként a betegek többségénél, amikor az érték átlépése már utalhat kóros folyamatra.)
Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellrák 10 éve, nem kései az MR?
Kontroll emlőműtét után 2.
Kontroll emlőműtét után
Emlőrák: elegendő a kontroll?
Csontizotóp vizsgálat mellrákműtét után
Kontrollvizsgálatok emlőrákban
Kiújult mellrák, sorstársak
Kiújult, áttétes mellrák
Csontáttétes mellrák 60 évesen
Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?