Csírasejtes heredaganat (jelige: tigrus)

Erre szeretnék egy értelmezhető magyarázatot, hogy mi mit jelent. (Kicsit úgy, hogy én mint átlag ember is megértsem.)

Szóval a szövettani diagnózisunk:
plap pozitív atypusos sejtek figyelhetők meg, amelyek valószínűsíthetően intratrubularis csírasejtes neoplasia jelei (ITCGM pozitivitás lehetősége)

Diagnózis:
a here csírasejtes daganata: tiszta seminoma, kifejezett lympoidsejtes reakcióval, pt1, tumormentes resectios vonal, ITCGN-re utaló jelek.

A rosszindulatú heredaganatokat két fő alcsoportba osztják: seminoma (szeminóma) típusú és nem-seminoma típusú daganatokra.

A limfoidsejtes beszűrődés azt jelenti, hogy a daganat területén a szokásosnál nagyobb mennyiségben fordulnak elő a nyiroksejtek. A pT1 a „TNM” stádiumbeosztás elsődleges daganatra (T = tumor) vonatkozó értéke: ez azt jelenti, hogy elég kicsi és a környezetébe nem beterjedő daganatról van szó.

Hererákoknál akkor T1 a stádiumbeosztás, ha a daganat csak a herét, esetleg a mellékherét érinti, s a szövettani vizsgálat során nem mutatnak ki érinváziót, illetve nyirokér-inváziót (vagyis nem látnak a metszetekben olyat, hogy az erekben vagy a nyirokerekben is lenne ráksejt).

Az, hogy a reszekciós vonal (vagyis ahol a műtéti vágás halad) tumormentes, szintén azt támasztja alá, hogy a műtéti területen nem maradt vissza daganat.

Kapcsolódó cikkek:
Here- és hímvesszőrák
Hererák: megelőzni nem, gyógyítani lehet
A herék önvizsgálata
Az önvizsgálat nem a nők „kiváltsága”
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Csomók a férfi mellben hereműtét után
Gyermeknemzés vagy spermabank?
Családalapítás egyik here eltávolítása után

Kemoterápia utáni gyermekvállalás
Hereeltávolítás utáni kezelések
Gyermeknemzés sugár után
Gyermeknemzés hererák után
Kemoterápia és spermiumok
Hererák: 2 hónap után van esély a gyógyulásra?
Hererák és ejakuláció
Áttétes hererák 19 évesen
Hererák terápiája
Hereműtét után kemoterápia
Áttétes hererák 22 évesen
Eltávolított here
Hererák és mellkasfájdalom
Hererák kiújulása
Felépülés a hererákból
Hereműtét utáni pszichoterápia

Top