Ewing sarcoma: a gyógyuláshoz vezető út

Kedves Rákbetegek, örömmel számolok be saját gyógyulásomról, hiszen ez a legkevesebb, amit önökért tehetek. Én egy egy Ewing sarcomából gyógyultam fel sikeresen. Nagyon fontos a pozitív gondolkodás, nem szabad egy percre sem csüggedni, hanem eltökélten azt mondani, MEG FOGOK GYÓGYULNI. Érzem, hogy gyógyulok, és céljaim vannak, mert az életnek értelme a határozott céltudatosság.

Minél kevesebb hús fogyasztás fontos, nagyon sok zöldség fogyasztás, lúgosítás, akarat, gyógygomba fogyasztás. Az orvos utasításait szigorúan betartani, a kezeléseket nem szabad elutasítani! Sajnos Magyarországon egy rákos betegnek nem elég csupán az orvosára hagyatkozni, a betegnek is tájékozottnak kell lennie. Ugyanis nagyon sok a beteg, s bármennyire is jóindulatú az orvos, sajnos nem tudja 100%-osan kiszolgálni, ellátni betegét. Tehát a betegen legalább annyi múlik mint az orvoson.

Mindenkinek gyógyulást kívánok! És akarat mindenek előtt! Azért írtam ide, mert itt nagyon sok az elkeseredett, tanácstalan beteg.

Levele fontos gondolatként tartalmazza, hogy minden rákbetegnek tájékozódnia kell(ene), s meg kell értenie, hogy az egyes kezelésektől milyen előnyök várhatóak számára, vagy például azt, hogy a klasszikus onkológiai kezelések során az esetleges mellékhatások hogyan alakulnak ki, mire kell figyelni a betegnek, mikor kell sürgősen orvosánál jelentkezni, s hogy a mellékhatások okozta kellemetlenségekkel szemben mi van a mérleg másik serpenyőjében, vagyis hogy ezekkel a kezelésekkel hogyan javulnak a gyógyulási esélyek (például a Ewing sarcoma műtét utáni, sok hónapos kezelésénél), illetve áttétes betegeknél milyen túlélési, életminőségbeli előnyöket eredményezhetnek a kezelések.

Fontosak a gondolatai az egészséges táplálkozásról is, amellyel kapcsolatban mindig hangsúlyozzuk: azt nem csak a betegség kialakulásakor kellene elkezdeni, hanem már egész kisgyermek kortól figyelmet kellene fordítani az egészséges ételek fogyasztására és a megfelelő mozgásra, hiszen ezekkel lehet csökkenteni a nagy népcsoportokat érintő betegségek számát vagy késleltetni kialakulásukat. Ide sorolhatóak a daganatos betegségek mellett a szív-érrendszeri betegségek vagy akár a cukorbetegség is. A kiegészítő kezelésekről részünkről sosem foglalunk állást, mert azokról rendszerint hiányoznak a tudományos bizonyítékként elfogadható orvosi publikációk, egy-egy beteg pozitív vagy negatív tapasztalatai pedig ezeket nem helyettesíthetik sem pro, sem kontra.

Honlapunk is abban igyekszik segítséget nyújtani, hogy minél kevesebb legyen a tájékozatlan beteg, s a betegség és az onkológiai kezelések jobb megismerése révén csökkenjen a betegek szorongása, elkeseredettsége.

Kapcsolódó cikkek:
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Segítség a rákbetegek családtagjainak
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Ewing sarcoma 16 évesen: alternatív készítmények
Ewing sarcoma 28 évesen
Óriási tüdődaganat 28 évesen
Szarkóma 26 évesen
Rosszindulatú szarkóma
8 kilogrammos chondrosarcoma
Csomó a combban
Sarcoma 28 évesen
Sarcoma a combban
Váladékos daganat
Tüdőrákban időt nyerni

Top