Fájdalmas csomó a mellben (jelige: nina)

Ha találok egy csomót a mellem jobb oldalán, ami érintésre fájdalmas, az már elképzelhető, hogy rákos daganat? Lehet, hogy megütöttem, nem emlékszem rá. Jártam a nőgyógyászomnál, aki megvizsgált, és azt mondta, hogy ez nem olyan csomó, inkább gyulladás, és felírt nekem Mesulid gyulladáscsökkentőt, amit 2 hétig kell szedni.

Utána elmondta, hogy még nem csinálnak ilyen korban mammográfiát (20-as éveimben járok), ezért hőkamerás vizsgálatról beszélt. Rákérdeztem, hogy mellrákgyanús vagyok, és azt mondta, nem!

Szeretnék választ kapni, hogy ez mitől lehet, és van-e daganat a mellemben!

Oldalunkon jeleztük és válaszainkban is sokszor leírjuk, hogy egy levélváltás nem helyettesíti vagy váltja ki az orvosi vizsgálatot, illetve a probléma megbeszélését a kezelőorvossal, hiszen mi nem látjuk a beteget, s nem ismerjük a kórelőzményét, korábbi és aktuális leleteit.

Leírása szerint az orvosi vizsgálat az Ön esetében nem vetette fel emlőrák gyanúját, s a vizsgálatot végző nőgyógyász a célirányosan feltett kérdésére sem emlődaganatra, hanem gyulladásos folyamatra gondolt. A fentiekből következően pontosabb véleményt mi sem alkothatunk, mint az Önt személyesen megvizsgáló orvos.

Fiatal életkorban azért nem végeznek mammográfiás vizsgálatot, mert a fiatalabb, tömöttebb, mirigyesebb, kevésbé zsíros emlőben ez a vizsgálat nem mindig ad pontos eredményt, vagyis kevésbé érzékeny a vizsgálat például a daganatok felfedezésében. Ez az oka annak, hogy ebben az életkorban más módszerekkel, például többek között az emlő ultrahang vizsgálatával igyekeznek tisztázni a tünetek, panaszok hátterét.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőszűrés és a mellek önvizsgálata
Milyen tünetei vannak az emlőráknak?
Az önvizsgálat nem a nők “kiváltsága”
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrák: semmit sem szabad halogatni
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról

Korábbi kérdés és válasz a témában:
Apró csomó az egyik mellben
Befelé húzódó mell
Emlőrák 16 évesen?
Esély a mellrákra 17 évesen
Fájó mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél

Top