Gátorüreg rosszindulatú daganata (jelige: papa)

Először is meg kell köszönnöm az Önök munkáját, amellyel a lapot létrehozták, üzemeltetik és hogy idejükből szánnak arra is, hogy információt adjanak nekünk.

Édesapám hat hete került kórházba, amikor egy hajnalon magas lázzal és erős mellkasi fájdalmakkal ébredt, így rögtön mentőt hívott az ügyeletes orvos, infarktusra gyanakodván. Nem az volt szerencsére. Azóta lassan hat hét telt el, javarészt mind kórházban, és minden vizsgálat negatív, kivétel egyet. Pontosan nem tudom megnevezni, de a tüdőben (vagy környékén) lévő nyirokcsomók nagyobbodtak meg, ebből vettek mintát, s küldték szövettanra. A részleges eredmény alapján az a diagnózis született, hogy “a gátor rosszindulatú daganata”.

Az Önök oldalán böngészve azt sikerült megtudnom erről, hogy ez a fajta rák lehet később tüdőrák (vagy már az is), de mivel maguk a tüdővizsgálatok negatívak voltak, azt gondolom, hogy még nem áttétes a rák, nem húzódott a tüdejére. Az orvosok kemoterápiát emlegetnek, s én igazából azt szeretném megtudni, hogy jól értelmezem-e, valóban még a betegség korai szakaszában sikerült-e felismerni a bajt (még egyszer: minden elvégzett CT, vérvizsgálatok, idegi vizsgálatok, tüdő, mind negatív) és hogy van-e innen még visszaút.

Édesapám megrögzött dohányos, rajta kívül már senki sem dohányzik a családban, de ő képtelen feladni a szenvedélyét. Az, hogy le kellene szoknia, nem kérdés. Mit tehetünk ezen túl, hogy még hosszú ideig közöttünk maradjon?

A közölt szövettani leletből egyelőre csak az derül ki, hogy olyan rosszindulatú daganatról van szó, amely a gátorüreben található, vagyis a két tüdő közötti területen, ahol a szív is, illetve a nagyerek, a nyelőcső, a légcső is áthalad. A szövettani leletből nem derül ki, hogy milyen szöveti eredetű a daganat (laphámrák, mirigyhám, kötőszöveti rosszindulatú daganat, esetleg limfóma, azaz a nyirokrendszer daganata). Erre lehet, hogy további, a szövettani mintán elvégzett diagnosztikus vizsgálatok deríthetnek fényt, s a részletes szöveti eredmény alapján lehet következtetni arra, hogy milyen szervből indulhatott ki a daganat. Ez befolyásolja a kezelési lehetőségeket is.

Az, hogy van-e jelen állapotból visszaút, egyelőre szintén nem lehet megmondani a rendelkezésre álló adatokból. Az, hogy az orvosok kemoterápiát javasoltak, felveti annak a lehetőségét, hogy arra gondolnak, más helyről származó, a gátorüreg nyirokcsomóiba áttétet adó daganatról van szó (tehát a szervezetben valahol máshol van a primer, elsődleges tumor, ami már szétterjedt a szervezetben), esetleg valamilyen vérképzőrendszeri vagy nyirokrendszer eredetű daganatról.

Kérdéseire természetesen a további vizsgálati eredmények ismeretében a kezelőorvostól kaphat pontosabb választ mind a valószínűsíthető alapbetegség, mind a választható kezelések, mind a kilátások vonatkozásában.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Daganatok jellemzői
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdődaganat kisebbítése
Nem kissejtes tüdőrák
Tüdőrák: mozgás és étrend
Tüdőrák: hihetetlen gyors leépülés?
Kissejtes tüdőrák külső jelek nélkül?
Tüdővel kapcsolatos elváltozás
Tüdődaganat tünet nélkül
Tüdőrák: hogyan tovább?
Nem kaphatok kezelést?
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kissejtes tüdőrák 2.
Kissejtes tüdőrák
Halálos cigaretta

Top