Köszönöm korábbi gyors válaszukat. Mai nap volt édesanyám ellenőrzésen és negatív lett a vizelet eredménye, de még ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Még egy hétig ellenőriztetni fogja.
Lenne egy kérdésem, lehet, hogy bugyután hangzik, de én azért feltenném. Anyukám fiatalon őszülni kezdett, ezért évtizedek óta hajfestéket használ a hajára. Én csak félévente, mert sötétbarna vagyok, emiatt nem szükséges havonta, mert nem feltűnő a különbség. Olvastam, hogy oldószerek is okozhatnak hólyagrákot. Ha félévente egyszer használok hajfestéket, az is veszélyes? Hiszen kis mennyiségben is felszívódik. Vagy csak a havonta történő festés veszélyes? Mert akkor őt leállítom azonnal! Sajnos évente 2x biztos, hogy hólyaghurutom is van, és tudom, hogy e miatt is a veszélyeztetettek közé sorolhatom magam. Ami jó hír, hogy életemben egy szál cigarettát sem szívtam még el, nem is fogok, sőt ki sem próbáltam! Anya sajnos dohányzik.
A festék és színezék gyártó munkások körében valóban a XIX. század végén, majd a XX. században is gyakrabban fordult elő hólyagrák. A hólyagrák gyakoribb előfordulásának hátterében az aromás aminok kóroki szerepére derült fény, de ezeknek a vegyületeknek a használatát a festékekben több évtizede betiltották. A hajfestés vonatkozásában nincs biztos, statisztikailag alátámaszott adat a rákkeltő hatásra, ezért arra a kérdésére nem tudunk válaszolni, hogy a félévenkénti vagy a 4-6 hetenkénti festés „veszélyessége” között van-e különbség.
A dohányzás daganatkeltő hatása viszont egyértelmű. A folyamatosan a szervezetbe adagolt méreganyagok nemcsak a tüdőrák, a szájüregi rák vagy a gégerák kockázatát növelik, de például a hólyagrákét is. A dohányfüst több ezer összetevője között ugyanis a rákkeltő anyagok is bekerülnek a véráramba, s mivel a vizelettel választódnak ki, többek között a vese és a húgyhólyag nyálkahártyáját is roncsolják. Soha nem késő leszokni róla.
Kapcsolódó cikkek:
Húgyhólyagrák
SOS segítség, hogy ne füstöljön tovább
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
Ételek, amelyek után nem esik jól a cigaretta
Dohányzás: 19 percenként egy halott
A light cigi is erős méreg
Előzmény:
Hólyagrák gyanú
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Fertőző húgyhólyagrák?
Hólyagrák várható tünetei
Hólyagrák kezelése
Húgyhólyagrák
Áttétek, nagy fájdalmak
Rosszindulatú húgyhólyagrák