Halál a műtét után (jelige: Varratelégtelenség)

A nyár folyamán leveleztünk már két alkalommal. Édesapámnál (62 éves) 2008. május 1-én életmentő műtétet hajtottak végre, mivel egy daganat elzárta a vastagbelét. Ideiglenesen (tehermentesítő) sztómát kapott. Tudni kell, hogy 1998 óta cukorbeteg volt, 2000-ben pedig három hátsófali szívinfarktust kapott, amit egy komoly bypass műtét követett. Előirányozták, hogy 12 alkalommal kell kemoterápiát kapnia, kéthetente (áttétet nem találtak sehol).

A kemoterápiát viszonylag jól viselte, étvágya is volt, mégis nagyon legyengült. A sztómát nem bírta elfogadni, úgy érezte, megalázza emberi méltóságában és sok mindenből kirekeszti. A sebész főorvos, aki műtötte, javasolta, hogy a 6. kemoterápia után ültessék vissza a belét. Végül ezt már a negyedik kemoterápia után megtették (édesapám folyamatosan sürgette). A műtétet 2008. augusztus 21-én végezték el. Állapota a műtét után meglepően jó volt, széklete megindult, hamar felkelt, mosakodott, sétált a kertben. A műtétet követő 5. reggelen magas láza volt (és kiütések jelentek meg rajta), lázát csillapították, azt mondták, hogy ez csak a műtét következménye. Ettől kezdve nem volt már széklete, de a leletei nem mutattak egyértelműen romlást, hasa még másnap is betapintható volt. Az ezt követő napon merült csak fel a gyanú, hogy varratelégtelenség lépett fel, akkor már alig élt szegény. Reoperálták, de életét sajnos már nem tudták megmenteni, mivel a szeptikus sokk állapotában volt (1000 ml folyékony székletet szívtak ki a hasüregéből), a keringése összeomlott és leálltak a szervei, aug. 28-án meghalt.

Azóta sem tudjuk feldolgozni a történteket, hogyan lehet, hogy két nap alatt meghal és a kórházban senki nem gondol a varratelégtelenség és a szepszis lehetőségére? Nem kaptunk arra sem választ, hogy mi okozta a varratelégtelenséget (műhiba, hajlam)?

Borzasztó érzés, hogy még élhetne, hiszen jól volt a műtét előtt és jól viselte a kemoterápiát. Még esélye sem volt rá, hogy megküzdjön a rákkal. Véleményét előre is köszönöm.

A kemoterápia alkalmazásának célja a műtét utáni időszakban az, hogy a kiújulás szempontjából magasabb kockázatú betegeknél megakadályozzák, illetve késleltessék a betegség kiújulását, így biztosítva a betegnek jó életminőségben töltött hosszabb életet. Mivel ennek a kezelésnek az a célja, hogy a műtétet megelőzően vagy az azt követő időszakban az elsődleges daganatból a szervezet más helyére eljutott ráksejteket elpusztítsa, ezért szokták javasolni, hogy amennyiben sztóma-helyreállító műtétre van szükség (lehetőség), arra lehetőleg a fél éves adjuváns kezelés után kerüljön sor, hogy a kemoterápia a lehető leginkább kifejthesse a hatását.

Sajnos minden  orvosi kezelésnek, diagnosztikus vizsgálatnak, akár egy tablettás gyógyszer bevételének is lehetnek kockázatai, miként egy szükséges orvosi vizsgálat vagy kezelés elmaradásának is  vannak kockázatai. Minden sebészi beavatkozásnak lehetnek kevésbé súlyos vagy súlyos szövődményei, amelyek kialakulását befolyásolhatják a beteg úgynevezett társbetegségei is, az Ön édesapja esetében a súlyos szívbetegség és a súlyos cukorbetegség, amelyek rendszerbetegségek, az egész szervezetet (az ereket, a veseműködést, a látást, a keringési rendszert) érintik. Ezek a szövődmények a legtöbb betegnél nem jelentkeznek, de néhány beteget még a gondos, odafigyelő orvosi ellátás mellett is érinthetnek, és közülük néhány betegnél nagyon súlyos, akár halálos lefolyásúak is lehetnek. A szeptikus sokkos állapot néhány óra leforgása alatt kialakulhat, és a sokkra jellemző élettani folyamatok ördögi körét nem mindig lehet visszafordítani. Valószínűleg egy ilyen gyors folyamat zajlott le édesapja esetében is.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Előzmények:
B17 vitamin
Vastagbélrák, kemoterápia, véralvadásgátló

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Sztómazárás után
Záróizom ingerület
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top