A nagybátyámnál egy hónappal ezelőtt diagnosztizáltak egy agydaganatot. A mérete majdnem akkora volt mint maga a kisagy. Ő Németországban él, így a diagnózisról és a kezelési eljárásokról sem tudok sokat. Megműtötték, de a daganat egy részét tudták csak eltávolítani. A szövettan kimutatta, hogy rosszindulatú daganatról van szó. Most megkezdik a kemoterápiát, illetve várni kell 3 hónapot, hogy kiderüljön, mekkorát nőtt azóta a daganat.
A kérdésem az lenne, hogy tudnak-e ajánlani valamilyen újfajta, akár kísérleti stádiumban lévő kezelési módszert, ami hatásos lehet. 3-5 évet mondtak az orvosok. Ezt esetleg meg lehet hosszabbítani valahogy? Hallottam egy újfajta kezelési eljárásról, amit Svájcban fejlesztettek ki. Ez a DCVax-Brain oltóanyag, amivel sikereket tudtak elérni ezen a területen. Azt is írták, hogy ez a gyógyszer Amerikában már elérhető. Nem tudom, hogy Európában is hozzájuthatunk-e ehhez az oltóanyaghoz.
Előre is nagyon köszönöm megtisztelő válaszukat! Minket minden megoldás nagyon érdekel, de sajnos meg van kötve a kezünk, mert itthon nem nyitottak semmilyen újfajta módszer iránt. A jelenlegi kezelés utáni túlélési esélyek pedig elég csekélyek.
Azt, hogy Németországban pontosan milyen kísérleti stádiumban lévő, klinikai vizsgálatokban tesztelt vizsgálati készítményekhez lehet hozzájutni, nem tudjuk megmondani. Sajnos a legtöbb európai országban nem működnek olyan átfogó adatbázisok, amelyekből kiderülne, hogy egy adott daganatos betegségben szenvedő beteg a lakhelyékhez közel vagy távol milyen klinikai vizsgálatba léphetne be, s kaphatna valamilyen tesztelés alatt álló új készítményt. Azt sem tudjuk megmondani, hogy az Ön által leírt, Svájcban fejlesztett készítmény Németországban hozzáférhető-e, az ottani klinikai gyakorlatról, finanszírozásról nincs elsődleges információnk.
Általánosságban az elsődleges agydaganatok kezelése a műtét, többnyire sugárkezelés, és bizonyos rosszindulatú szövettanú daganatoknál van lehetőség kemoterápia alkalmazására. Emellett tudnia kell, nem elégséges az, hogy egy terápia egy adott országban elérhető: az agydaganatoknak is számtalan típusa ismert, ezért – mint minden más daganatfajtánál is – rendkívül pontosan behatárolt az, hogy egy kezelést milyen stádiumú, szövettanú, milyen prognosztikai jellemzőkkel bíró beteg esetén lehet alkalmazni.
Kapcsolódó cikkek:
Agydaganatok
Daganatok jellemzői
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Rákkutatás a betegek részvételével
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agydaganat: csomó az arcüregben
Agydaganat 25 évesen, orvosi segítség
Glioblastoma multiforme kórjóslata
Agydaganat és immunerősítés
Súlyos agydaganat: esély a felépülésre, kiújulásra
Glioblastoma multiforme
Astocytoma agydaganat
Agydaganat, Grade 3-4
Agydaganat: tévedhet a szövettan?
Agydaganat: Medrol és gyomorvérzés
Agydaganat típusa
Agydaganat kezelése, esélyei
Agydaganat gyógyszere?
Agydaganat: mikorra hat a sugárkezelés?
Rosszindulatú agydaganat
Agydaganat és vízhajtó
Kiújult agydaganat műtéte
Agydaganatok
Agydaganat, kapszulakereső
Agydaganat gyógyszeres kezelése
Rosszindulatú agydaganat
Agytréner a rák ellen?
Agydaganat és munkahely