In situ méhnyakrák (jelige: Bajban vagyok)

33 éves vagyok, méhnyakrákom van, de a szövettan megállapítása, hogy ez még „In situ”. Egy hideg késes konizáción már túl vagyok. A patológus „bizonytalanságára” hivatkozva az orvosom javasolta, hogy ismételjük meg a műtétet egy kicsit jobban csonkolva a méhnyakat. Még nem szültem, ezért nem tudták úgy feltárni a területet, ahogy kellene. Ez még rendben is lenne, de a családomban sűrűn fordult elő rákos megbetegedés, az anyukámat 5 éve temettem el; mellrákos volt és 58 éves…

Tudom, hogy csak akkor számítok gyógyultnak, ha 5 éven belül nem jelentkezik újra a probléma. Ezért szeretném (az esetleges felesleges aggódást elkerülve) megkérdezni, hogy ha ebből a típusú rákból „kikezelnek” sikeresen, mire számíthatok kb? Ha újra megbetegszem, ugyanitt jelentkezik-e a betegség vagy bárhol várható a szervezetben (tüdő, mell, máj stb…), illetve ilyen korai stádiumban van-e bármilyen esély távoli metasztázisok előfordulására? Sajnos hajlamos vagyok „fantomtüneteket” felfedezni magamon és szorongani emiatt, bár semmilyen panaszom nincs jelenleg és a szűrést megelőzően sem volt. HPV vírust állítólag nem találtak.

Éppen ezért fontosak a szűrések, hogy még akkor fel lehessen fedezni egy esetleges elváltozást, amikor az még nem okoz tüneteket. Az in situ daganat azt jelenti, hogy helyileg alakult ki a daganat. Az ilyen típusú elváltozásoknál minimális az áttétképződési hajlam, és jók a gyógyulási esélyek. Nőgyógyásza feltehetőleg rendszeresen kontrollálni fogja, hogy amennyiben helyi kiújulás jelentkezne, azt időben észleljék.

Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakrák
Méhnyakszűrés
Méhtestrák
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? (video)
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
A besugárzás módja, a szövetek terhelhetősége

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Méhnyakrák sugárkezelése
Veszélyes a kezelés?
Méhnyakrák II vagy IV stádium
Méhnyakrák: sugárkezelés utáni hasmenés
Méhnyakrák III. stádium
Méhnyakrák II B stádium
Méhnyakrák III B stádium
Méhnyakrák: mi befolyásolja a tumormarkert?
CA-125 tumormarker magyarázata
Emelkedett tumormarker érték
Méhnyakrák: tumormarker és kiújulás

Top