Ismeretlen eredetű daganat (jelige: jma390)

Édesanyám története hosszú, de megpróbálok rövid és tömör lenni. A probléma 1997 tavaszán kezdődött, derék- és lábfájási panaszokkal. Reumatológián kezelték lumbágóval, de túl sok eredménye nem volt. A nyáron többet fájt a lába mint nem. Augusztusban már szinte csak kelt-feküdt. A neurológiára került, közben CT-felvétel is készült a derékról, mely gerincsérvet igazolt. Hosszú kezelések után teljesen legyengülve, járásképtelen állapotban átkerült a debreceni klinika belgyógyászatára.

Most az ott kiadott zárójelentésekből idéznék: Gerinc MR történt, mely soránprotrusio mediolat. etforaminalis L IV-V l.s. volt Protrusio foraminalis L III-IV. l.d. Volt, emellett spondylarthrosis lumbalis. Laborleleteiből kiemelkedő 2938-3429 U/l-es CK és 1922-2013 U/l-es LDH szintjei, haemostatusa rendben volt. Sok-sok vizsgálat után a vélemény acut myotisist igazolt. A bélbiopszia pedig Chron betegséget. Állapota gyógyszerek és gyógytorna hatására javult.

Gyógyszerei: Medrol 16mg/nap, Pentasa, Refluxon, Legalon, Ednyt, Betaloc. Ezek után 2008 nyarán a hónaljában csomót észlelt, amit megműtöttek és a szövettant idézem: 5×6 cm-es axill. zsírszövet-részlet, melyben 5,5x5x2 cm-es, ellapult ovális, sz.fehér tu. látható, ill. észlelhető mellette egy kisebb 5 mm-es sz.fehér göb is (3)
T.eg.
7.16.immun/TL.
7.18.immun/TL

Axillaris zsírszövetben lévő nyirokcsomók állományában és a környező nyirokerekben solid sejtfészkekből, helyenként acinaris. ill. micropapillralis struktúrából álló metastaticus epithelialis tumorszövet látható. A daganatsejtek intenzív cytokeratin-7 pozitivitást mutatnak és emellett CK8 pozitívak is. TTF-1 és CK20, valamint oestrogen receptor negatívak. A histogenesis tisztázása végett újabb immunhistochemiai reactiokat végzünk. A tumorsejtek vimentin és hepatocyta specificus antigen elleni savókkal sem reagálnak.

Dg.: Adenocarcinoma metasticum lymphoglandularum axillae. Lymphagitis carcinomatosa.

A szövettani kép és az immunphenotypus alapján a primer tumor helyét egyértelműen nem sikerült tisztázni. A localisatio és a szöveti jelek alapján felvethető emlő eredet lehetősége.

Az onkológus PET CT vizsgálatot kért, ennek eredményét idézem:
A radiofarmakon beadása után 60 perccel, per os kontrasztanyag itatása mellett a koponyabázistól a combok proximalis harmadáig alacsony dózisú natív helikalis CT sorozat készült, elnyelési korrekció és anatómiai lokalizáció céljából. Ezt követően ugyanezen régióról 3D emissziós adatgyűjtés történt.

A nyakon, sopraclavicularisan, jobb axillaban és medinastalisan kóros FDG-halmozódás nem látható. Bal oldalon az axillában és subpectoralisan 9-10 db 0,8-2 cm-es radiofarmakont intenzíven halmozó nyirokcsomó látható. A bal emlőben a felső quadransok határán, a bőrfelszíntől kb. 3,8 cm-re 1 cm-es körülírtabb lágyrészképlet látható, mely FDG-t nem halmoz. Egyebekben az emlőkben fokális eltérés nem ábrázolódik. A jobb tüdő 9 és 10 szegmentum határán sobpleuralisan 2,5 cm legnagyobb kiterjedésű FDG-t diszkréten halmozó körülírt terület látható. Egyebekben a tüdőkben magas FDG-felvételű góc nem azonosítható. Mindkét tüdőben elszórtan néhány apró subpleurális képlet és a jobb S3-ban egy 5 mm-res nodulus figyelhető meg, gyulladásos maradványok lehetnek.

A szív mérsékelten, fiziológiásan halmozza a radiofarmakont. A máj és lép radiofarmakon-akkumulációja egyenletes, góc nem differenciálható. A gyomor és a belek fiziológiás FDG-felvétellel ábrázolódnak. A pancreas és a mellékvesék régiója eltérés nélkül. A vesékben és a hólyagban élettani kiválasztásnak megfelelő aktivitás detektálható. A kismedencében és az infraphragmaticus nyirokrégiókban pathológiás FDG-felvétel nem figyelhető meg. A leképezett csontokban FDG-felvételi eltérés nem látszik.

Vélemény: Primer tumor nem azonosítható. Metastatikus nyirokcsomók a bal axillában. A bal emlőben észlelt képlet nem egyértelműen pathológiás, célzott vizsgálata javasolt. A jobb tüdő FDG-halmozó eltérése elsősorban gyulladásos lehet. CT kontrollja mérlegelendő.

Ez után az onkológus terápiás kezelést indított.: TAX + CBP kezelésben gondolkodnak. VI ciklus 7385 prot. szerinti TAX+CBP heti kisdózisú kezelés. 2008. 11. 11-én tüdő röntgenvizsgálaton jártunk.

Eredmény: a rekesz éles szélű, preularis folyadék nincs. A világosabb tüdőkben focslis eltérés nem látszik. Középárnyék alkatnak megfelel. Dec. 3-ra hasi uh.-ra és mell UH.-ra előjegyezve vagyunk.

Más félhete az anyukám arra panaszkodott, hogy a széket arrébb szerette volna tenni és hirtelen belenyilalt az amúgy is mindig fájó derekába. Azóta panasza nem enyhült, sőt… Fájdalomcsillapítót Contramárt és Cataflant szed.

Kérdésem az lenne, hogy ez most állapotrosszabbodást jelent vagy független a betegségétől, esetleg a sérvvel van összefüggésben, idegszál-becsípődés vagy… Mit javasolnak, merre menjünk tovább? Olvastam a Vitanax PX-4-ről. Adjam-e neki? Folyamatosan adom neki a Béres cseppet is.

Részletes leveléből az derül ki, hogy édesanyjánál a hónaljban áttétes nyirokcsomó igazolódott, a részletes kivizsgálás azonban nem derített fényt az elsődleges daganatra. A rosszindulatú daganatos esetek néhány százalékában „ismeretlen a primer tumor.” Ez azt jelenti, hogy a klinikai kép és a szövettani lelet bizonyos sajátságai alapján az onkológusok azt valószínűsítik, hogy az emlőben van az elsődleges daganat, csak olyan kicsiny, hogy a vizsgálatokkal ezt nem lehetett kimutatni.

A javasolt kemoterápiás kezelés két, sokféle daganatban hatékony készítményt tartalmaz, s ezt a kombinációt szokták használni emlőrákban is.

Azt, hogy édesanyja esetében a deréktáji fájdalom fokozódása állapotrosszabbodást jelent-e, nehéz megmondani. Mivel a gerincben nem igazolódott áttét, ezért a derékpanaszok rosszabbodására nem lehet rámondani, hogy a daganatos betegség rosszabbodott. A panaszok összefügghetnek az igazolt gerincsérvvel is. Amennyiben a deréktáji panaszok tartósak vagy fokozódnak, a kezelőorvos újabb képalkotó vizsgálat (CT, MR, csontscan) elvégzését javasolhatja.

Nem tudjuk megmondani, hogy az Ön által írt készítmény alkalmazása előnyös lenne-e az édesanyja számára, mert nem ismerünk olyan tudományos adatot, amely daganatos betegeknél a készítmény alkalmazása mellett igazolta volna, hogy az késlelteti áttétes betegnél az állapotromlást, vagy növeli a teljes túlélést. Amint azt többször jeleztük, a kereskedelmi forgalomban árult termékekről nem foglalunk állást.

Kapcsolódó cikkek:
Részletes információk a fájdalomcsillapításról
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Alternatív kezelések: miért nem fogalunk állást?

Top