Édesanyámnál az elsővonalbeli kemoterápia befejezése után k-ras génmutáció meghatározására küldték el az eredeti szövettani mintát, a további kezelések eldöntése céljából. Az eredményről eddig csak annyit tudtunk, hogy negatív lett, és hogy így nem kap új kezelést. A leletet csak most kaptuk meg pár napja, ez áll benne: a vizsgálatra érkezett paraffinos blokk kérdéses arányban tartalmazott turmorsejteket, ez már a szövettani vizsgálat kapcsán is felvetette a re-biopsia szükségességét. A k-ras vizsgálatot mindazonáltal a blokk egészébe ágyazott szövet felhasználásával elvégeztük, a tumorsejtarány kérdéses volt. A vizsgálat technikailag kivitelezhető volt, azonban mutációra utaló leolvadást nem azonosítottunk. Kérdéses, hogy a normál sejtes háttér mellett tumorsejtek a mintában voltak-e jelen. Így a k-ras mutáció hiányának hátterében a tumorsejtek hiánya sem zárható ki. Re-biopszia javaslata.
Olvastam, hogy EGFR gátló terápiák előtt szokták megnézni a k-ras génmutációt, gondolom itt is ezért tették. De ilyen esetben épp a pozitív eredmény zárja ki a kezelést, jól tudom?
Persze tudom, hogy az eredményből kitűnik, hogy a minta nem volt teljes mértékben értékelhető, és újabb mintavételt javasolnak (sajnos ezt korábban nekünk nem említették).
A pontos teendőket a kezelőorvossal beszélhetik meg, aki részleteiben ismeri édesanyja kórelőzményét, eddigi leleteit, laboratóriumi értékeit, jelenlegi általános állapotát. A részletes szövettani leírás alapján azonban valóban az vélelmezhető, hogy a minta nem volt teljesen alkalmas a k-ras vizsgálat elvégzésére.
Kapcsolódó cikk:
Célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: módszerek és gyógyszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések