34 éves férfi vagyok, 10 évig dohányoztam, már 4 éve nem. Az lenne a kérdésem, hogy találtam a nyelvem teljesen hátsó, jobb oldalsó részén egy csúcsos, a nyelvemmel egyszínű kinövést, ami a másik oldalon is érezhető, de nem akkora! Ha megérintem, olyan fura, enyhén csípős, savanykás érzésű. Ebből a kinövésből még sok ilyen megy hátrafelé. Lenyúltam teljesen a nyelvem végéig és azt érzem, hogy ez a kinövés ott is jelen van, csak több és kisebbek, vonalszerűen mennek le a torkom felé kb. V alakban, de ez a legnagyobb amit találtam, de szinte lehetetlen észrevenni, mert teljesen hátul van, és én is csak úgy vettem észre, hogy teljesen balra kicsavartam a nyelvemet.
Július környékén voltam gégészeten, de ott nem vették észre! Utolsó vérvételemen is minden rendben volt. Néha a nyelésnél a jobb oldalon enyhe kattogást hallok, de csak ha száraz a szám, evés közben nem érzem. Szerintem a nyelvem is kissé nagyobb a megszokottnál, mert a jobb oldalon erőteljesen belerajzolódnak a fogaim nyomai ami nem volt jellemző idáig. Néha picit furán bizsereg is a jobb oldala.
Most csak azért írok, mert jelenleg nem tudok orvoshoz menni, majd csak 3 hónap múlva, mert nagyon messze vagyok az orvosomtól és itt jelen pillanatban nem lehetséges, s azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e ott valami, aminek ott kell lennie vagy ezekkel a tünetekkel azonnal orvoshoz kellene menni? Akkor hazautazom, mert nem szeretnék nagyobb bajt 34 évesen!
Alapvető álláspontunk, hogy a szervezetben gyanús elváltozás észlelése esetén nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást. Ugyanakkor természetesen egy levél (vagy akár egy fénykép) alapján mi nem vállalhatjuk fel annak az ódiumát, hogy orvosi vizsgálat nélkül diagnosztizáljunk vagy konkrét tanácsot adjunk.
Bármilyen részletes leírást is küldjön számunkra, látatlanban, egy levél alapján nem tudjuk megítélni, hogy kóros-e az elváltozás, vagy egyszerűen csak az ízlelőbimbókat érzi-tapintja, amelyek a nyelv hátsó részén általában nagyobbak mint elől. Bármilyen messze van a világban, orvost mindenhol tud találni, és valószínűleg idő- és pénzkímélőbb egy háziorvoshoz vagy fül-orr gégészhez fordulni ott, ahol jelenleg tartózkodik, még magánorvos esetében is, mint hazautazni.
Esetleg az interneten próbálhat tájékozódni képeket is tartalmazó oldalakon a nyelv normál szerkezetéről, kinézetéről. Ez persze csak egy átmeneti tipp, mivel az öndiagnózistól mindig óva intünk.
Kapcsolódó cikkek:
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
A szájüreg szűrése és önvizsgálata
Szájüregi daganatok
A nyelv rosszindulatú daganata
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Kinövés a nyelven
A szájüreg állapotfelmérése
Afták, herpesz és szájrák
Csomó a nyelv alatt
Belső szemölcs a szájban
Szájrák és tüdőrák tünetek?
Áttétes szájüregi rák?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Bölcsességfog és szájrák
Alapos szájüregi szűrés
Nyelvgyökrák fájdalmai
Fekélyes nyelv fájdalma
Duzzanat a nyelvben
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák
Kezelések és alkohol