Kiújult áttétes vastagbélrák (jelige: Aggódó)

74 éves férfi, három éve műtöttek vastagbélrákra, 12 kemoterápiás kezelés után áttétes lettem, tüdő és borda. Egy tüdőlebenyt eltávolítottak, hármas bordámat kivették. Ezt követően 11 kemót kaptam, állapotom rosszabbodott, most viszont sugárkezelést javasolnak. Milyen kilátásaim lehetnek a jövőt illetően?

Feltételezzük, hogy a 3 évvel ezelőtti műtétnél kapta a 12 kemoterápiás kezelést, a műtét utáni ellátás részeként. Ez elodázta a betegség kiújulását, ami végül – a műtét után alkalmazott kezelések ellenére – mégis megtörtént. Feltételezzük, hogy a tüdőáttétet és a bordaáttétet eltávolították, de leveléből nem derül ki, hogy ez kiújult-e, illetve a szervezetben más helyen jelent-e meg áttét, illetve hova terveznek adni sugárkezelést.

Általánosságban azt mondhatjuk: amennyiben egy betegnél kialakulnak az áttétek, akkor az alkalmazott kezeléseknek (a most adott 11 kemoterápiának, illetve a tervezett sugárkezelésnek, esetleg újabb kemoterápiának) az a célja, hogy lassítsa a daganatos sejtek osztódását, jó esetben megkisebbítse az áttétes gócokat, vagy legalább stabilizálja egy időre a betegséget. Amennyiben az egyik készítményre a betegség rezisztensé válik (vagyis elindul azoknak a sejteknek az osztódása-burjánzása, amelyek már nem reagálnak az alkalmazott daganatgátló kezelésre), akkor újabb gyógyszerek alkalmazásával igyekeznek lassítani a folyamatot.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top