Olyan problémával fordulok önökhöz, ami nagyon fontos és szerintem sok nőt érint. Már kiújult emlődaganattal kezelnek most, mind a kétszer HER2 pozitivitása miatt kemoterápiát és Herceptint kaptam, amiről mint tudjuk, célzott kezelés. Eddig nem is volt gond, a kezelőorvosom viszont azt mondta, hogy mivel nem áttétes beteg vagyok, ezért nem jár kemoterápia után a Herceptin kezelés. Ugyanakkor ugyanabban a kórházban egy másik onkológus azt mondta, hogy ha nem kapom a Herceptin kezelést, olyan arányban megnő az ismételt kiújulás, illetve az áttétek kockázata, hogy szinte biztos, hogy visszakerülök harmadszorra is, és ,”örülhetek hogy ha csak kiújulással.”
A kérdésem ezzel kapcsolatos lenne: mit tudok tenni annak érdekében, hogy tisztában legyek ezekkel a protokoll előírásokkal? Mit tudok tenni annak érdekében, hogy a kezelőorvosom is belássa, én élni szeretnék, hiszen az első daganattal 28 évesen, a másodikkal most 31 évesen kezelnek. Mindent megtennék, hogy lássam a kislányomat felnőni, hogy még megélhessem, útnak tudjam indítani.
Az ön által említett HER2 receptort gátló készítményt a gyógyszer törzskönyve szerint lehet alkalmazni, úgynevezett „korai emlőrákban” a műtétet és az adjuváns/neoadjuváns kemoterápiát vagy sugárkezelést követően, illetve áttétes emlőrákban kemoterápiával vagy bizonyos hormonterápiákkal kombinálva. Leveléből az derül ki, hogy Önnél szerencsére valószínűleg nem áll fenn áttétes betegség. Tehát a második csoportba nem sorolható be. Az adjuváns (tehát műtét utáni) kezeléshez kapcsolódó HER2-gátló kezelést pedig a betegség kezdetén megkapta, s ennek ellenére újult ki a betegség.
Tekintettel arra, hogy bizonytalan abban, jelenleg miért nem kapja a kezelést, és azonos osztályon dolgozó két orvostól ellentétes információkat kapott, az javasolható, hogy kezelőorvosával próbálja ismét megbeszélni, miért nem indokolt Önnek jelenleg a készítmény adása, illetve forduljon kérdésével az Önt kezelő osztályon az osztályvezető főorvoshoz tájékoztatásért. Amennyiben még mindig nem érthető vagy nem egyértelmű az Ön számára a kezelésével kapcsolatos döntés, egy másik onkológia centrumban, az összes leletét bemutatva kérhet úgynevezett másodvéleményt. Ott, amennyiben mégis indokoltnak látnák az Ön kezelését, át tudják vállalni az Ön onkológiai terápiáját, követését, gondozását.
Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
HER2 mellrák tumormarkerei
HER2+ daganat
HER2+ terápia
HER2 mellrák esélyei
Mellrák HER2: 3+
HER2+ mellrák kezelés
Mellrák: kemón élni, nem remélni?
Újrakezdeni a hormonkezelést?
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?