Egy kedves ismerősömnél diagnosztizáltak kb. egy hónapja rosszindulatú vastagbéldaganatot. Azóta volt már hasi CT-n, ma hoztam el a leleteit, mert kórházban dolgozom, és megkért az illető, hogy hozzam már el neki. Az egyik kolléganőmnek mutattam meg, hogy segítsen, mert én nem értem ezt a latin szöveget, csak annyit hogy rosszindulatú a daganat, és mint kiderült, már a májra is átterjedt. Azt nem tudni milyen nagy területen, a leleten úgy írták, hogy valami 6-7 cm-es a daganat, ami a vastagbélben van, és hogy halmozottan van jelen, meg olyat is írtak, hogy bordás szélű, ehhez hasonló dolgok, és ebből a munkatársam tudta egyből, hogy baj van, majd most szerdán, azaz 2 nap múlva megyünk Debrecenbe, hogy mikor végeznék el a műtétet, meg hogy ki lesz a végző orvos, és egyéb ilyen dolgokat.
Az lenne a kérdésem, hogy milyen esélyei vannak az illetőnek és nagy az esélye a halálra? Fogyás meg ilyesféle tünetek nem léptek eddig fel, a székeléséből vette észre hogy valami baj van. Kérem segítsen, hogy mennyi az esély a gyógyulásra, nagyon fontos tudnom!
A továbbiakban a műthetőség, a műtéti eltávolíthatóság esélyeit, ezzel együtt a hosszabb távú esélyeket az befolyásolja, hogy a daganat milyen mértékben támadta meg a májat. Csak néhány kisebb góc van egymáshoz közel, amelyek esetleg műtétileg eltávolíthatóak, vagy több góc a máj mindkét lebenyében, mert akkor általában nem lehet, nem érdemes májműtétet, vagyis a májáttétek eltávolítását (metasztazektómiát) végezni. Egyéb szerveket is vizsgálnak, értékelnek ilyenkor, például a tüdőt, esetleg a csontokat, s ez is befolyásolja, hogy van-e lehetőség a jelenleg ismert rosszindulatú daganatos betegség sebészi eltávolítására.
A kérdésekre pontosabb választ az orvosi vizsgálaton kaphatnak: amennyiben májáttétről van szó, ott tudják megmondani, hogy mi a következő lépés, mikor van szükség kemoterápiára vagy egyéb beavatkozásra.
Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárkezelés és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Májáttétes béldaganat kezelése
Kiújult áttétes vastagbélrák
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája