Májrák: hasüreget kitöltő daganat

Édesanyámnak a hasi ultrahang, illetve a CT szerint van egy emberfejnyi rosszindulatú daganat a máján + több kisebb. A papír szerint másodlagos rosszindulatú májdaganata van. Első biopszia nem sikerült, a második eredményét nem ismerjük. Az orvos most újabb biopsziát akar, vastagabb tűvel, hogy nagyobb szövetet tudjanak kivenni. Állítólag, ha bizonyos összetételű a daganat (és csak akkor), elkezdődhet valamilyen kezelés. De előtte még vért kap, mert rossz a vérképe. Anyám közben egyre rosszabbul van, egyik nap szédül, máskor a lába nagyon fáj, verejtékezik állandóan.

A kérdésem az, hogy nem elvesztegett idő-e minden egyes nap, amíg nem kap kemoterápiát? Onkológussal még nem is beszélt, pedig ezek a kivizsgálások már egy hónapja folynak. Kétségbe vagyunk esve, hogy a megfelelő helyen vagyunk-e, és ez vajon a megfelelő eljárás-e? Másoktól úgy hallom, hogy ha megállapítják a daganat rosszindulatúságát, onkológushoz utalják a beteget, majd ott megbeszélik a folytatást.

Vagy ha ez már a vég, akkor pláne otthon szeretne lenni, és nem a kórházban. Tanácstalan vagyok, és nem tudok hova fordulni. Anyámnak már azt is javasoltam, hogy keressünk másik orvost, hátha nem is szükséges az újabb biopszia (ami gondolom nagyobb bevatkozás lehet, ha előtte be kell feküdni + vérátömlesztést is kap.)

Vastagabb tűvel nagyobb szövethengert lehet kiemelni, és több információt adhat ennek vizsgálata, mint az úgynevezett vékonytű-biopsziás módszer. A nagyméretű daganat miatt is próbálják az orvosok pontosabban meghatározni, mi adhatott áttétet a májba (ezt jelenti a másodlagos daganat), tehát hol van a szervezetében az elsődleges tumor, amely szétterjedt. Erre azért van szükség, hogy a legmegfelelőbb készítményekkel tudják kezelni abban az esetben, ha van lehetőség kemoterápiára, s ezt nem zárja ki a beteg rossz általános állapota.

A vérszegénység gyakori velejárója a kiterjedt daganatos megbetegedéseknek, ezért válhat szükségessé a vérátömlesztés.

Amennyiben bizonytalanok a kivizsgálással kapcsolatban, kereshetik közvetlenül az Önök lakhelyét ellátó onkológiai centrumot másodvéleményért, s tájékozódhatnak arról, ott mit javasolnak a továbbiakban.

Kapcsolódó cikkek:
Májrák
Májáttétek, a máj másodlagos rosszindulatú daganatai
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Májrák és csuklás: progresszió?
Műthetetlen májrák
Májdaganat a főütőéren
Májdaganat tünet nélkül
Májrák kezelése

Top