Kissé furcsa kérdésem: sikeresen műtött vastagbéldaganat (májban több kisméretű áttét, nem műthető, mindkét lebenyt érinti) esetén volt-e arra példa vagy elméletileg szóba jöhet-e, hogy egy fordított transzplantációval egy egészséges májrészt egy egészséges személybe ültessenek, immunszupressziót nála alkalmazzanak, ottani növekedése után visszaültessék a betegbe, akár a daganatos máj helyére, akinek ez saját szövet, így gondolom a kilökődéstől sem kellene nála tartani, így nem kellene elnyomni az immunrendszerét. Ez teljesen elképzelhetetlen ötlet?
Egy egészséges embert mai tudásunk és véleményünk szerint nem lehet immunszupressziónak kitenni az Ön levelében részletezett cél érdekében, hiszen ez erős kezelést jelent, amelynek lehetnek rövid és hosszú távú kockázatai. Ugyanakkor azt is nehéz megmondani, hogy a beteg személyben melyik májrész egészséges, mivel nem tudjuk kimutatni azokat a mikrometasztázisokat, néhány ezer-tízezer sejtből álló daganat „csomócskákat”, amelyek esetleg a máj egészségesnek tűnő részében is megtalálhatóak. Emiatt pedig ráksejteket juttatnánk be az egészséges emberbe, s közben elnyomjuk az immunrendszerét, azaz még védekezni sem tudna ezek ellen a sejtek ellen.
Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélrák, májáttét: transzplantáció?
Májáttétes vastagbélrák esélyei
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és májáttét
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája