2001-ben a férjem meghalt gégedaganatban, nekem emlődaganatom lett, 2004-ben megműtöttek, kaptam 5 piros kemót, 30 sugárkezelést, azóta hál Istennek, tünetmentes vagyok. Az volna a kérdésem, hogy van nekem egy 32 éves lányom és kettő lány unokám, és ők veszélyben vannak-e, mivel mind a két szülő daganatos beteg volt. Volna-e lehetőség arra, hogy a 32 éves lányom is elmenjen mammográfia vizsgálatra, mert amikor én érdeklődtem, akkor azt mondták, hogy 32 évesnek még nem kell a vizsgálat. De sajnos, most már láthatjuk, hogy a fiatalokat is elkapja a daganat. Nekem ez a lehetőség nagyon megnyugtató lenne. Ezt a kérést hol lehetne megvalósítani? Szegeden lakom.
A daganatos betegség családi halmozódása miatt is valóban fontos, hogy a lánya (és később az unokái) panaszok esetén halogatás nélkül orvoshoz forduljanak, egészségtudatosan éljenek, kerüljék a dohányzást, az elhízást, és vegyenek részt azokon a szűrővizsgálatokon, amelyek az életkoruknak megfelelnek, például nőgyógyászati rákszűrésen, később rendszeres emlőrák szűrésen.
Jelenleg az is fontos, hogy lánya tanulja meg az emlő önvizsgálatát, és ezt rendszeresen végezze, s ha csomót, köteget tapint, forduljon orvoshoz, aki dönt arról, hogy szükség van-e az emlő ultrahang vizsgálatára, vagy emlőröntgen (mammográfia) vizsgálatra. A lánya életkorában azért nem előnyös az egész népességet szűrni, mert a mammográfia a fiatal emlőben még nem ad elég pontos szűrési diagnózist, mert a fiatalabb emlőben annak szerkezete miatt nem ábrázolódnak kellőképpen az esetleges mikroeltérések. Ezért is végeznek ebben a korosztályban panasz esetén inkább emlő ultrahang vizsgálatot.
Kapcsolódó cikkek:
Emlőszűrés és a mellek önvizsgálata
Szűrővizsgálatok
Mire jó a tüdőszűrés?
Kezelés nélkül mit sem ér a szűrés
Az önvizsgálat nem a nők „kiváltsága”
Vastagbélrák és végbélrák: életet menthet a szűrés
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Több időt kellene a wc-n tölteni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Öröklődés? Több rákos a családban
Öröklődő méhnyakrák?
Öröklődő vékonybélrák?
Örökölhető-e a HPV?
Vastagbélrák a családban
Halmozódó bélrák a családban
Vastagbélrák a családban
Bélrákok kockázata