Mandularák, vitamin (jelige: Férjem mandularákja)

2008. szeptemberben kezdődött a férjemnél torokfájással. Októberben derült ki, hogy a bal manduláján van egy rosszindulatú daganat. Januárban már túlesett az első kemoterápián. Előtte szedte az Omega3-at, C vitamint és a Naponta vitamint. Talán ennek köszönhető, hogy bár a szájüregében gyulladások jöttek (kinézetre olyan volt mint az újszülötteknél régen a szájpenész), aztán jelentkeztek izomfájdalmak, görcsök, vesefájdalmak, de ezek szerencsére mindig egy napig tartottak, de minden napra jött egyfajta tünet.

Az lenne a kérdésem, hogy azért zajlottak ezek le viszonylag gyorsan, mert a szervezetében voltak vitaminok? Az lenne az én tiszteletteljes kérdésem, hogy most a következő kemoterápia előtt ismét jó ha szedi ezeket a gyógyszereket, vagy mit tegyünk? Én teljesen tanácstalan vagyok és a környezetemben pedig olyan sokféle információt hallok, hogy nem tudom igazából mi lenne jó. Sajnos drága gyógyszerekre, ill. vitaminokra nem futja a pénzünkből, mivel szociális otthonban élünk, mozgáskorlátozottak vagyunk mindketten, de a jövedelmünk 20 százaléka, ami marad nálunk, abból nagyon szeretnék segíteni, hogy még sokáig velem lehessen, hiszen a férjem 1960-as születésű.

Azt, hogy a tünetek azért zajlottak-e le gyorsan, mert a férje szedett vitaminokat, nem lehet megmondani. Biztos van a férjével együtt kezelt betegek között olyan is, aki semmilyen vitaminkészítményt nem szedett, és ki sem alakultak nála ilyen tünetek. Normálisan is vannak egyébként a szervezetünkben vitaminok, amelyek a táplálékkal jutnak be oda. Mivel e készítmények alkalmazása nem pontosan dokumentált orvosi követés mellett történik, ezért nem lehet azt megállapítani, hogy a sokféle készítmény közül végül mi mire vagy mi ellen hathatott. Fontos tudni, hogy ezek a készítmények nem gyógyszerek, így többségükről nincsenek is olyan szakmai tudományos értékelések mint ami a gyógyszerek esetében alapvető követelmény.

Azt tanácsolhatjuk, hogy a kezelőorvossal beszéljék meg, hogy milyen vitaminok szedését javasolja. Általában az onkológusok nem támogatják a nagydózisú vitaminok rendszeres szedését, mert nem áll rendelkezésükre olyan adat, amely alapján ezeket biztosan hasznosnak lehetne ítélni, de az orvosok többsége szokásos mennyiségű vitamin alkalmazását, nyomelemeket is tartalmazó vitaminkészítmények szedését nem szokta kifogásolni.

Kapcsolódó cikkek:
Garat- és gégerákok
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Az étrendkiegészítő nem gyógyszer
Betiltott étrendkiegészítők a polcokon
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétes gégerák
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?

Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása
Stent és szonda, betegszállítás

Top