Megalapozott gyomorrák gyanú? (jelige: Anyu)

Édesanyám egy igen makacs ember, szinte csak akkor megy el orvoshoz, ha viszik. Idén töltötte be 47. életévét. Pár hónappal ezelőtt, amikor hazaértem, erősen görnyedt állapotban találtam, hasfájásra panaszkodott.

A háziorvos után az ügyeleten kötöttünk ki, ahol gyomorfekélyre gyanakodtak. Elküldték endoszkópos vizsgálatra, de sajnos orrsövény és arcüreg problémák miatt alig kap levegőt (főleg télen), így nem tudták elvégezni ezt a vizsgálatot. Elvégeztek egy röntgenvizsgálatot, valami kontrasztanyaggal. A lényeg, hogy elmondása szerint egy kis elváltozás (leírása alapján vastagodás) tapasztalható a panaszos területen.

Tudtommal fekély esetén elvékonyodik a gyomorfal, nem pedig vastagszik. Sajnos rákra gyanakszom, ezért szeretném kérni a véleményüket, hogy csak feleslegesen stresszelem magam vagy van okom rosszat feltételezni?!

Sem a panaszok, sem a gyomor röntgenvizsgálata alapján nem lehet egyértelműen kimondani, hogy édesanyjának gyomorrákja van. Igaz, ezt biztonsággal kizárni sem lehet, ehhez ugyanis szükség lenne a gyomortükrözésre, amely nemcsak fekete-fehér árnyékokat, megvastagodásokat, telítődési hiányokat tud leírni, mint a gyomorröntgen, hanem pontosabb, közvetlen képet adhat a gyomor nyálkahártyájáról.

Egy nagyobb gyomordaganatot, amely beboltosul a gyomor üregébe, vagy egy nagyobb fekélyt jól kooperáló betegnél a gyomorröntgen is kimutatott volna. Az, hogy vékonyodás vagy vastagodás van a gyomorfalon, és mi utal fekélyre, mi utal daganatra, biztosan nem lehet megmondani. Akár egy gyomornyálkahártya-gyulladás is okozhatja a fal megvastagodását. Esetleges daganatos gyanúról a kontrasztanyagos gyomorröntgen-vizsgálatot végző orvos nyilatkozott volna, de ha jól értjük leveléből, az írásos leletet Ön nem látta.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Gyomorrák 81 évesen
Letapadt gyomorrák
Tumor vizsgálati értékei
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése
Gyomorrák, lecsapolás

Top