Meggyógyult áttétes gégerák? 2. (jelige: Piroska)

Korábbi „Piroska” jeligével feltett kérdésem folytatásaként még szeretném megkérdezni, hogy minek a jele az, hogy nagyon jó étvágya lett a férjemnek, sőt sokszor jelzi, hogy megint éhes? Most csak az a legnagyobb baj, hogy a sok sugár miatt a fogak kezdenek kitöredezni és most épp nem lesz mivel rágnia, pedig már a turmixolást abbahagytuk. Ez még egy nehéz ügy lesz, mert ha a szája felé nyúlnak, attól rosszul tud lenni!

Sajnos a fej-nyaki daganatos betegek sugárkezelésénél az egyik legsúlyosabb mellékhatás a fogazat romlása, ami együtt jár a kezeléssel. Részben az állkapocs, részben fogak is sugárkárosodnak, másrészt a nyálmirigyek működése is csökken, nem lesz nyál, ami lemossa a fogakról a táplálékot. Ezért is nagyon fontos a fokozott szájhigiéné. A baj még, hogy a fogászati beavatkozás sem javasolt, a korona és egyéb pótlások sajnos nem maradnak meg jól a fogazaton, fokozott a gyulladások valószínűsége.

Ennek ellenére javasolható fogorvosi vizsgálat, ahol azonban a fogorvost tájékoztatni kell arról, hogy a beteg sugárkezelést is kapott, illetve ezt a problémát is érdemes megbeszélni a sugárterápiás szakorvossal. Látatlanban sajnos nem tudunk személyre szólóbb tanácsot adni, hiszen minden beteg más és más, nincs általános recept, konkrétan azok az orvosok tudnak nyilatkozni, akik személyesen meg tudják vizsgálni, s felmérni az aktuális állapotot.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Garat- és gégerákok
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja

Előzmény:
Meggyógyult áttétes gégerák?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Csontáttétes gégerák
Nyelvgyökrák: ízérzékelés és állkapocs-duzzanat
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Gégerák és permetezés
Gégerák, kifekélyesedés
Gégerák kilátásai
Garatrák lézeres kezelése?
Áttétes gégerák
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?

Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása

Top