Édesapámnak 2009-ben hangszalag tumorja volt. C3201 Glottis rosszindulatú daganat, első stádium. Nem dohányzik, nem alkoholista, nem dolgozott mérgező gázokkal. Sugárterápiában részesült, ami sikeresen végződött. Rendszeresen jár kontrollra. 1 év elteltével megint észleltek nála valamit. Műtét során eltávolítottak a jobb hangszalag elülső harmadáról hyperkeratoticus szövetet, mely gombostűfejnyi, szürkéssárga. Anyaga jórészt szarumassza, de proliferalo részek is vannak benne, melyekben viszont fibrinnel átitatott necroticus gócok vannak. Cytológiai kép monomorph, figyelembe véve a kórelőzményt, összehasonlítva a látott képpel, nagy alapossággal merül fel a daganat recidivájának a gyanúja.
Mire számíthatunk? Kétségbe esve várjuk válaszukat. Az orvos a CT után nyilatkozik.
Édesapjánál korai (I) stádiumban találtak hangszalag daganatot 2009-ben. A hangszalagról most eltávolított szövetben bizonyos részek felvetették a daganat kiújulásának az eshetőségét (gyanúját), mert erre utaló képet láttak az egyébként kicsiny szövetben. Az orvos azért kért CT vizsgálatot, hogy a fej-nyaki régióban van-e más olyan eltérés, amely felveti esetleges daganatos szóródás lehetőségét.
Mivel 2009-ben korai stádiumú daganatról volt szó, s levele alapján most is kicsi elváltozást távolítottak el, amelyben csak a gyanúját vetették fel a daganatnak, s a leírás alapján nem teljes biztonsággal mondották ki, előfordulhat, hogy a CT-n sem lesz olyan elváltozás, amely daganatot valószínűsít, s így csak további időszakos kontrollvizsgálatokra lesz szükség. De minderről valóban nem lehet érdemben és felelősséggel nyilatkozni addig, amíg nem ismertek a vizsgálat eredményei.
Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Garat- és gégerákok
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nyelvgyökrák: ízérzékelés és állkapocs-duzzanat
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Gégerák és permetezés
Gégerák, kifekélyesedés
Gégerák kilátásai
Garatrák lézeres kezelése?
Áttétes gégerák
Hypopharynx daganat IV stádium
Gégerák kezelése: műtét helyett kemoterápia?
Áttétes gégerák panaszai
Garatrák sugarazása előtt
Gégerák, gégemetszés
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?
Küzdelem a félrenyelés ellen
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Gégerák 18 évesen?
Áttétes gégerák
Pukli a torokban
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása